KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pillangó

Tosoki Gyula

 

Az évente több mint kétszáz produkciót termelő francia mozgókép-iparban a harsány és hivalkodó mozicsodák mellett szerencsére akad pénz és ihlet visszafogottabb hangvételű, finomabb hangoltságú darabokra is, igaz, ezek csak ritkán jutnak el hozzánk. A közel két évtizede pályán lévő, eddig öt nagyjátékfilmet és néhány televíziós produkciót forgatott, de a szakmában alig ismert Philippe Muyl rendező A pillangó című munkája a kivételek egyike. A történet egyszerű, hasonlót láttunk már számtalanszor, legutóbb Kitano Kikujirójában. Julien, a lepkebolond idős özvegyember felfedezőútra indul Párizsból az Alpokba, hogy becserkésszen egy általa régóta keresett, ritka pillangófajtát, amely mindössze három napig él. Egyedül menne, de hívatlanul melléje szegődik a szomszédból az egyedülálló anyja által nevelt (és elhanyagolt) cserfes kislány, Elsa. A film kettejük érzelmes és humoros utazásának meséje.

A pillangó szüzséje legalább annyira érintetlen a különböző mozitrendektől, mint amennyire romlatlan a cselekménye színhelyéül szolgáló alpesi táj. Szikár történettel és diszkrét tempóval operáló mozidarabról van szó, amely ugyanakkor nem nélkülöz egy kevés panteisztikus ízt és némi spirituális töltetet. A másik magánya idővel megnyitja hőseink szívét, így a kirándulás számos tanulsággal jár számukra, és különös, de ezek annak ellenére sem hangzanak kínosan, hogy sokszor triviálisak, sőt didaktikusak. Hasonlóan meglepő hatású a film egyszerűségével együtt is megkapó, ellentétpárok sorozatára (város–vidék, idős–fiatal, civilizáció–anyatermészet) épülő szimbolikája, az efféle jelképiséget nehezen tűri napjaink nézője. Itt viszont nemhogy mérgezően, de üdítően hatnak ezek a képek, nem utolsósorban azért, mert a rendező minden affektáció nélkül vezeti elő őket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1852