KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rém

Hungler Tímea

 

Újabb sorozatgyilkossal gyarapodott a filmtörténet, ráadásul nem is akárkivel, minden idők első női sorozatgyilkosa bukkant fel a vásznon Aileen Wuornos személyében, aki hét férfit küldött a másvilágra valamikor a kilencvenes években. Mint azt a főcím is hirdeti, a film igaz történeten alapul – szép komótosan haladunk előre tehát az ámokfutás egyes stációin, rekonstruálva az eseményeket az első hullától az utolsóig, kicsit a Discovery Channel Törvényszéki detektívek; Ügyészek az igazságért című dokumentum-sorozatainak a modorában.

Szakadó esőben ül az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Charlize Theron egy főút mentén kezében egy revolverrel – nem hiába sejtünk rosszat, mint az a flashbackekből hamarosan kiderül. Már aranyhajú kislányként is híres szeretett volna lenni. Az élet azonban megtépázta, és prostitúcióra kényszerítette: nélkülözés, szeretet nélküli évek, megaláztatások sora. Egy szép napon azonban hősnőnk életébe berobban a szerelem Selby személyében (Christina Ricci), és ez a mindent elsöprő érzés hatalmas önismereti tréningnek bizonyul: Aileen bizony leszbikus és sorozatgyilkos.

Patty Jenkins rendezőnő filmje meglehetősen közepes színvonalú alkotás, melodráma a javából annak minden kliséjével – egy elhibázott női sorsot láthatunk a vásznon, a film szépen sorra veszi a társadalom és a mikrokörnyezet felelőségét abban, hogy Aileen végül hogyan jutott el a visszafordíthatatlanig, hadd érezze csak a néző a mozi hősével együtt, milyen szemét és szexéhes is minden férfi a világban, és mennyire értelmetlenül szerveződik az amerikai munkaerőpiac, mely nem fogadja tárt karokkal Aileent, amikor az úgy dönt, ügyvéd vagy titkárnő szeretne lenni.

A melodrámához illően a könnyes szerelmi csalódás is helyet kap a filmben –nem elég, hogy hősnőnknek a bűneiért bűnhődnie kell, még kedvese árulásával is szembesülhet – csoda hát, ha a film végére együtt zokogunk Aileennel, mi több, hősként ünnepeljük?

Mivel a mozi közhelyes filmnyelvi megoldásoktól hemzseg, a munka dandárja a két főszereplőre marad, ők bele is tesznek apait-anyait (Charlize Theron legalább plusz tíz kilót), mellyel mint azt Oscar-díja is bizonyítja, az Akadémiát meg is hatotta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1934


előző 1 következőúj komment

kava#1 dátum: 2006-09-07 18:08Válasz
Annak, aki oly szerencsés, hogy a Száll a kakukk fészkére vagy Sylvia Plath olvasásakor találkozik csak mélyebben a pszichózissal, talán nem is tűnhet fel, milyen ijesztően pontos Theron portréja, amerikai filmben ez legalábbis igen szokatlan. Merthogy a film erről szól, és nem másról, ezt az elejétől egyértelművé teszi. Miért kell egy prostituált szánalmas munkahelykeresésébe az író/rendező vádaskodását belelátnunk? Erről itt szó nincs.
A filmnek rengeteg a hibája, amiről beszélni lehetne - a 'Based on true story' címke is csak ártott megítélhetőségének -, de ilyen felületes, beskatulyázó kritikát nem érdemel.