KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi-relikviák

Nem is olyan régi idők

Sipos Júlia

Beszélgetés az idén tavasszal alakult Budapesti Mozitörténeti Alapítvány munkatársával, Vékás Magdolna fotóművésszel.

 

– Mióta fotózza a régi mozikat?

– A mozifényképezést 1978-ban kezdtem. Akkor a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának tagja voltam, és évente kétszer beadhattunk ötleteket, hogy mit szeretnénk fotózni. Ennek a nyersanyagköltségét kifizette a Fotóművész Szövetség. Nekünk, kezdőknek ez nagy segítség volt, mi magunk soha nem tudtunk volna ilyen nagy munkához való nyersanyagot venni.

– Akkoriban még nem voltak veszélyben a mozik, nem volt szükség mentőakcióra.

– Igen, akkor még virágkorukat élték; kilencvenhatot fotóztam le közülük. Úgy kezdődött, hogy egyszer én léptem be elsőnek a Puskin moziba, és megfogott az üres tér hangulata, közönség nélkül is hatni tudott rám. Nem volt könnyű engedélyt szerezni, hogy lefényképezhessem, pontosan azért, mert nem a közönséggel együtt, hanem takarítás közben, vetítés előtt akartam megörökíteni. Végül is kollégám, Katona István segített kijárni, hogy FÖMO engedéllyel a többi mozit is fotózhassam.

– Mi történt ezzel az anyaggal?

– A Stúdió archiválta, s egészen a nyolcvanas évek elejéig nem történt semmi. Akkor a Diadal (azóta Tabán) mozi vezetője, Kalcsu Éva tudomást szerzett a képekről, és rendezett egy kiállítást a mozi előterében.

– A nyolcvanas években viszont már elkezdődtek a mozibezárások.

– Ezt a mozit közvetlenül a kiállítás után felújították, de ezzel egy időben megkezdődtek a tervszerű mozibezárások. Ekkor már tudatosan fotóztam a halálra ítélt mozikat Éva segítségével. Tudjuk, hogy vidéken is ez a sors vár rájuk, a budapesti mozitörténeti anyag azonban olyan hatalmas, hogy alig bírjuk feldolgozni, ezért sajnos vidékre még nem jutottunk el. Terveink között azonban ez is szerepel.

– Az alapítványnak jelentős archívuma van: fotók, tárgyi emlékek.

– Vannak moziszékeink, üvegtáblák, amelyek árjegyzéket és tájékoztató adatokat tartalmaznak, mozikat reklámozó plakátok, a pénztárakból bélyegzők, jegytartó fiókok, mozijegyek, régi képeslapok. Mozigépünk azért nincsen, mert egyszerűen nem tudjuk elhelyezni, tárolni.

– Mi vonzza az effajta „múlt-dokumentálásban”?

– A visszahozhatatlan hangulat: ha most nem őrizzük meg, hogy valaha milyen szék volt a Puskin, vagy milyen volt a Royal-szálló bálterme, ami később Royal-Apolló moziként működött, akkor ez örökre elvész.

Egyébként, komoly kutatómunka kellett ahhoz is, hogy a mozik névváltozásait nyomon követhessük. Csak egyetlen olyat találtunk, amely folytonosan őrizte a nevét, az Alkotást. A kedvenc mozim a Szabadság. Az újpesti metró építésekor zárt be, nagyon szép belső terei voltak, furcsa, homorú hatású tetőszerkezettel az előcsarnokban és hatalmas terekkel, amilyeneket ma már sehol nem találunk. A Sport mozi is bezárva áll. Visszakapta az egyház, nem tudni, mire fogják használni. Egy időben háromdimenziós mozi volt, zöld-piros szemüveggel kellett nézni a filmeket.

Mindegyik felvétel 1978-ban készült, a hetvenes évek hangulatát tükrözi: kevés reklám, nagy terek, régi presszógépek. A Corvin büféjében még látni, hogy a presszókávé 4.60 Ft-ba került.

Ezek a mozik, 3-400 főt fogadtak be, és a hatalmas előcsarnokban várakoztak a nézők. A büfében ettek-ittak, és nem a pattogatott kukoricahalmokon ülve néztük a filmeket. Ezeket a régi mozikat úgy tervezték, hogy az emberek szívesen töltsék itt az idejüket, a mostaniakat meg úgy, hogy „szaladj be, fogyassz, nézd meg a filmet, és jöjjön a következő fogyasztó-áradat”. A régi mozik inkább a kultúrát sugallták, a mostaniakban inkább az üzlet lényeg. Ez sajnos a filmekre is vonatkozik: 80%-ukra már akkor sem emlékszel, amikor kijöttél a moziból.

– A régi mozik mindegyike saját karakterrel bírt. Mi volt ennek a különbözőségnek a lényege?

– Attól függ, hol helyezkedtek el. A belvárosi mozik, a Puskin, az Uránia, a Filmmúzeum vagy a Bartók megőrizték a nagypolgári jelleget. A kis külvárosi mozik, mondjuk Újpesten a Fény vagy a Tétény, inkább családiasak voltak, nem csillogott-villogott a környezet, hanem otthonosságot sugallt. A Tétényben például egy nagy vaskályha állt. A lakótelepekhez kapcsolódó mozik a hatvanas években épültek hatalmas befogadóképességgel, mint a Szabadság, a Budafok, a Pest-Buda. Sok moziban a kor jeles művészeitől találunk alkotásokat, például az Alkotmány moziban egy kerámia domborművet láthatunk, a Pest-Budában pedig egy mozaikból készült térelválasztó falat. Ne felejtsük, hogy a Bauhaus idején is épült jó néhány mozi, és ezek ma is modernnek számítanak. A hatvanas évek dizájnja, a kagylófotelek, a tűlábú asztalok világa is felfedezhető a mozik előterében, a bevásárlóközpontok, a multiplexek viszont mind egyformák. Ez az amerikai típusú fogyasztói világ a terekben ugyanúgy tükröződik, mint a filmkínálatban, pedig jó volna néha egy-egy 1990 után forgatott orosz, román vagy cseh filmet is látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2043