KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alberto Sordi (1919–2003)

Molnár Gál Péter

 

Hosszú élet: 1919-ben született. Hosszú pályafutás: 13 évesen megnyeri az MGM Stan és Pan-parodistáknak kiírt versenyét. A kisfiú Sordi utánozza legjobban a kövér Oliver Hardyt. Fiatalon sem amorózó. Szerelmes szerepek helyett menten komikus. Római music-hallok szerződtetik. Ermete Zacconi utazó társulatának tagja. (Zacconi vitte világgá Molnár Ferenc Az ördög című darabját.)

Sordi 18 évesen máris mozizik. Eleinte légypiszokszerű szerepekben. Első főszerepét Mario Mattoli A három sasfiók című filmjében kapta (1943). Népszerűvé válik egy rádiósorozattól (1947–1948). A neorealizmus hulláma fölhozza önző, mohó, életerős, szeretetreméltó mihasznáit. Élvonalba sodorják Fellini filmjei, A fehér sejk (1952), s különösen a Bikaborjak (1953). Az olasz mozinak olyan márka-figurája lesz ezután, mint a Metrónak az oroszlán. Megtestesítette a közelmúlt olasz történelmének korszakait: a fasizmust, az ellenállást, az újjáépítést, a gazdasági föllendülést, a válságkorszakot. Állandó figurája minden krízist túlélt. Nem mesebeli erővel, hanem vitalitásával, alkalmazkodóképességével.

Fülébe duruzsolhatták gyakran, tehetségével többre vihetné. Társzerzőként szerepet írt magának Moliere A képzelt beteg és A fösvény című komédiáiból a televízióban. De igazi, nagy („moliere-i”) alakításait az itáliai köznapokból merítette. 1998-ban a Vatikáni Könyvkiadó megjelentette Monica Vittivel közös CD-jét, ahol Karol Wojtyla 1957–1967 között Krakkóban írt verseit mondjál el.

Az olasz komédiákat, a társulat vezető komikusok, a capocomicók vitték színre. Sordi mozi-commedia dell’arte-kat rendezett. 1966–1987 között egy tucatot. Én tudom, hogy te tudod, hogy én tudom (1982). A címe elmondja, milyeneket. Valóságos helyszínek, valódi emberek óságos, de nem ízetlen komédiákban. 130-nál több filmfőszerepében semmit sem öregedett. Már fiatalon is érettnek látszott. Öregen sem vénült meg. A humor tartósít.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/04 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2132