|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alattVajda Judit
Donald Petrie romantikus komédiájában a jól ismert fogadás-sémához nyúl vissza. A tinivígjátékokban (Tíz dolog, amit utálok benned; A csaj nem jár egyedül) már bevált klisével (az egyik fél eleinte csak fizetség fejében, illetve fogadásból színlel érdeklődést a másik iránt) a rendező itt a fiatal felnőtteket célozza meg, hiszen hőseink a Cosmo-görlök és yuppie-k közül kerülnek ki. Petrie azonban filmjében többszörösen is duplacsavarral él: esetünkben ugyanis egyik fél sem játszik tisztán. Andie csak kísérleti nyúlnak használja készülő cikkéhez Bent, aki viszont főnökével kötött fogadást arra, hogy a lány még a kitűzött határidő előtt beleszeret. További csavar, hogy az eleinte igazi sütiként viselkedő Andie – aki egy trendi női magazinnál ír hepi cikkeket és életmentő capuccinóval siet egy pasi miatt hüppögő barátnője segítségére – valójában baseball-rajongó vagány csaj, és a továbbiakban csak Ben kedvéért játssza a Barbie babát.
Miközben a film végigskálázza, hogyan hozhat egy nő kínosabbnál kínosabb helyzetekbe egy férfit, néhány igazán jó poén is előkerül (a Meg Ryan-filmen elérzékenyülő „kidobóember” például felejthetetlen) – Donald Petrie A szomszéd nője mindig zöldebb, a Kedvenc marslakóm és a Beépített szépség után rutinosan oldja meg a helyzetkomikumra épülő jeleneteket. A dramaturgiailag tökéletesen – és ugyanakkorra – időzített kölcsönös lelepleződés után a szerelmesek egymásra találása persze nem kerülhető el, és előtte még sajnos egy zenés-dalos végjátékon és a Nagy Üldözésen is át kell esnünk, a film ennek ellenére is szerezhet kellemes perceket.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 849 átlag: 5.36 |
|
|
|
|