|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA harcosVaskó Péter
Egy újabb indiai(-brit) film, ezúttal nem a zenés-táncos-lakodalmas típusból, hanem a csöndes, visszafogott, lírai darabok közül. A főhős egy harcos, aki a helyi hatalmasság akaratának végrehajtója: engedelmes szakértelemmel védtelen szerencsétleneket csonkít és gyilkol meg. Külső parancsra él, nem az igazságért, hanem vezényszóra ránt kardot. A tízéves-forma gyerek, akit egyedül nevel, naiv lelkesedéssel szintén harcos szeretne lenni.
Azután egy nap, mialatt éppen felgyújt egy falut, a harcosban felhangzik a belső parancs: elhatározza, nem gyilkol többet, leteszi a kardot, és visszatér hegyi falujába. A döntéséért keserves árat kell fizetnie: gyermekét elrabolják és megölik, őt magát pedig halálra keresik egykori harcostársai. A hazatérés kínnal, fájdalommal való vezeklés, az élet behajtja a véres múlt árát. A forró, homokos, kietlen síkságtól hosszú és nehéz út vezet a hegylánc fehér hóval borított lejtőjéig és friss vizű forrásáig, a megtisztulásig.
A filmnek nincsen meghatározott történelmi ideje vagy helye, belső óra és térkép adják meg koordinátáit. Időtlen egyszerűsége lefegyverző. Olyan tájakra vezet, ahova sürgő-forgó európai cselekményéhségünkben csak nagyritkán tévedünk. A belső békéjét kereső harcos példázata elgondolkoztató a mifelénk dívó görcsös individualizmushoz képest.
Mint ahogy példamutató az ábrázolásmód tartalomhoz illeszkedő visszafogottsága is: tompa földszínek, takarékos eszközhasználat, az operatőri munka szinte észrevétlen – rafinált trükkök és kameramozgások helyett a tájakra és arcokra bíz minden artisztikumot, a visszafogottság és egyszerűség ezen a téren is meghatározó. Kegyetlenség és szelídség keveredik A harcosban izgágaság és szentimentalizmus nélkül. Nem könnyű film, szórakoztatás helyett szemlélődést kínál. Mintha csak a kínai szomszéd Tao te kingjét idézné: „aki másokat győz le, erős // legyőzi önmagát a hős”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1470 átlag: 5.55 |
|
|
|
|