|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMegszólít az éjszakaKöves Gábor
Azok a bizonyos természetfölötti erők, amelyekből nemcsak az ufológia, de a showbusiness is rendesen profitál, igaznak hirdetett történetünkben egy nagyra nőtt, vörös fényt árasztó molylepke képében keserítik meg egy amerikai kisváros jobb közérzetre érdemes polgárainak életét. A jelenség, melyről a fáma a képregények találékonyságával és reklámérzékével a hangzatos nevű Molyemberként emlékezik meg, szörnyű katasztrófák hírnöke, üzeneteinek rejtjelei azonban csak utólag nyernek értelmet.
Némi rosszindulattal azt is mondhatnánk, hogy a Megszólít az éjszaka az óriás molylepkékkel rémisztgető filmek versenyének abszolút aranyesélyese, kategóriáján belül mindenképp etalonnak tekinthető, de ezzel némileg igazságtalanul intéznénk el egy komolyan ugyan nem vehető, de a maga nemében egészen élvezhető dolgozatot. A rendező, Mark Pellington, valami hasonlóval már próbálkozott A szomszéd című, mellesleg méltánytalanul leértékelt filmjében. Akkor is és most is a mindennapok relatív boldogságot adó biztonságérzetét csúsztatja ki hétköznapi hősei alól. A sorsuk felett kontrolt vesztett emberek egyre kétségbeesett küzdelmét Pellington meglehetősen visszafogott módon vezeti elő. Célja nem a mindenáron való hatásvadászat, bár a nézőben akaratlanul is felmerül, hogy a műfajra jellemző bombasztikus effektek hiánya költségvetési vagy alkotói döntés eredménye-e. Feltehetően ez is, az is. Mindenesetre a rendezőt dicséri, hogy legyen akármilyen csavaros is a történet, s látványos a sokkolónak szánt végkifejlett, filmjének erejét a kisvárosi atmoszféra egyszerre sivár és otthonos, békés és feszült jellege adja. Pellington a főszereplő rangjára emeli a helyszínt, a sztárok egyéni drámáját összekapcsolja a közösség sorsának alakulásával. Filmjének műfajidegen intelligenciája a pénztáraknál bosszulta meg magát.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1035 átlag: 5.47 |
|
|
|
|