|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégRossz társaságKiss Lilla
Szeptember 11. óta nemcsak ellenségképe, hanem ellensége is van Amerikának: New Yorkból, a díszlet-városból célpont lett. Joel Schumacher rémálma szerint, ha egy jól felkészült csapat és egy „idegenlégiós” meg nem akadályozza, „a” várost atombomba dönti romba. A globális fenyegetettség folyamatosan érezhető a valóságban és a filmben egyaránt, de a rendező nem engedi, hogy a káosz megbontsa a jól bevált hagyományokat, miszerint a jó képes legyőzni a gonoszt, a katasztrófa pedig megállítható 12 másodperccel a vég előtt.
Jake, a fekete sakkvirtuóz röpke Pygmalion történet során átalakul saját ikertestvérévé, és máris kész Amerika megmentésére. A történet csavarosan indul, hiszen meg kell magyarázni, hogyan is juthat el valaki a CIA legféltettebb titkának közelébe. A Prágából induló cselekmény – ahogy a tavalyi tragédia óta a képzelet – pusztán kullog a valóság után, ám nem mindegy, miként. A Rossz társaság az akciófilm műfajához híven nem fukarkodik az eseménydús jelenetekkel és a csúcstechnológia káprázatos teljesítményeivel. A kezdeti lendület azonban megtörik, az alkotói invenció iparos munkába megy át, a film második felében már csak ismétli önmagát. A főhős dilemmája szintén ismerős: mi a fontosabb, a magánszféra vagy a város közössége. A rendező szerint a kettő szétválaszthatatlan: a történelem többé nem ereszti el az embert. A film nem eredeti, inkább életszerű próbál lenni. Hollywood egyelőre elbúcsúzott a kifogástalan küllemű, szabályosra gyúrt hősöktől. Anthony Hopkins fáradt, kissé köpcös CIA tisztként, Chris Rock pedig rappes izgágaságában annyira mindennapi figurák, hogy akár a szomszédjaink is lehetnének. A film iróniájával és humorával nemcsak a veszélyérzetet zabolázza meg, hanem folyamatosan reflektál a nagy álomra, Amerikára – ami többé már nem az ígéretek földje.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1096 átlag: 5.6 |
|
|
|
|