|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMenekülés az éjszakábaSimó György
Marlon Brando a minap hangosan dicsérte ezt a Sean Penn-filmet, mondván, így kell az erőszakról filmben beszélni. Marlon Brando híres és okos ember, részben igaza is van, de azért óvatosan a bónuszpontokkal: a Menekülés az éjszakába sajnos rosszul megcsinált film. Kétségtelenül nem akciófilm, hanem didaktikus dráma, mondanivalóval, üzenettel, sorssal és sok alkohollal, de ettől még nem vagyunk beljebb, emberi dolgokról is lehet nagyon laposan és unalmasan mesélni. Egy középkorú ékszerboltos (Jack Nicholson) elhatározza, bosszút áll a palin (David Morse), aki három évvel korábban részegen elütötte a lányát. Pechjére, a baleset óta a Booth névre hallgató nagy darab ember arannyá nemesedett a börtönben, a piás-kurvás Nicholson viszont teljesen szétzuhant, elvált, egész nap cimborákkal lóg a szexclubban, miközben egyetlen dologra vár: arra a pirossal bekeretezett napra, amikor Booth kiszabadul. Amikor pisztolyt szegez Booth fejének, hiányzik a golyó a fegyverből, mire ad magának még három nap gondolkodást. Nem kellene, talán szerencsésen rövidebb lett volna a film, ha ott rögtön lelövi. A két színész mentségére legyen mondva, mindent megpróbálnak, nem is egészen eredménytelenül. Nicholson ismerősen neurotikus, David Morse pedig nagyon meggyőzően befelé fordult. A történet így minden hibájával együtt is menthető lenne, ha Sean Penn-nek nem sikerülne a jeleneteket olyan ismerősre és szájbarágósra alakítania, hogy semmi átütő erő ne maradjon bennük. Egy vágás Moorse, egy vágás Nicholson, szépen szimmetrikusan egymás mellé rakott jeleneteken át peregnek az órák, várnak a nagy találkozásra, és ez így megy egész addig, amíg a végén a bölcsészhallgatók dramaturgiai érzékével megáldott Booth egy háromnegyed órás futóverseny végén éjfélkor rá nem fekszik a halott kislány sírjára: „Jön az édesapád. Szüksége van a segítségedre.” Nem árulom el a végét, legyen valami öröm is abban a háromszáz forintban.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1339 átlag: 5.6 |
|
|
|
|