|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA sziklaSimó György
Kevés gátlás várható olyan filmesektől, akik ilyen címmel indítják szomorú útjára történetüket. A mű nem is okoz csalódást: kilencvenperces rövid élete alatt minden felrobban benne, ami csak felrobbanhat, beleértve Alcatraz műemlékfellegű szigetét is. Szolid, másodvonalbeli akciómozihoz illően lopnak össze mindenféle motívumokat, van benne végtelen hosszú lövöldözés és direktben a szívbe küldött injekció à la Ponyvaregény, lassítás és lövés előtt résnyire húzott szem à la hongkongiak, lángtenger elől a tengerbemenekülés à la van Damme és mások, hogy csak a leggyakoribbakat említsük. Az alaptörténet jól ismert: vegyifegyverekkel kielégítően ellátott zsoldoscsapat keríti hatalmába Alcatraz szigetét, vele a legendás börtönt és az épp ott üdülő turistákat. Érdekes vonás, hogy vezetőjük, egy élvonalbeli tábornok és többszörös hős (Vietnam, Korea, Öböl-háború) kifejezetten szimpatikus a forgatókönyv íróinak, s a filmbeli elnök is meleg szavakkal emlékezik meg arról, milyen tragikus, hogy igazságérzete ebbe a kalandba sodorta ezt a remek katonát. A kiváló ember azért szállta meg a szigetet, hogy az Öböl-háborúban végkielégítést nem kapott társainak kizsarolja a jogos pénzt. A vegyibombát igazán nem is akarja ledobni, és csak nagy lelki tusák árán képes lemészároltatni a rátörő FBI kommandó színe-javát. Mentségére legyen mondva, azok ettől boldognak látszanak: az ilyen nintendo-filmekben két elkötelezett patrióta puskabubus szembenállása jelenti az amerikai hazafisággal járó morális dilemmák csúcsát. A főszereplők mégsem ők, hanem a terroristákat megfékező, egyre színtelenebb Nicholas Cage (ál-rinyás, ál-gyáva vegyifegyverszakértő) és társa, Sean Connery, aki ma már csak olyan szerepeket vállal el, melyekben csont nélkül kidomborodhatnak jellemének túlvilági eredetű vonásai. Ezúttal az ügynöke elnézett egy apró részletet a szövegkönyvben: az isteni Sean ugyan Arisztotelészt idéz, szabadulóművész és szuperügynök, ám egy félmondat szerint, J. Edgar Hoover-nek, az FBI közel negyven éven át uralkodó igazgatójának egykori jobbkezét alakítja, akit az FBI későbbi igazgatója életfogytig börtönbe zárva próbál eltüntetni a világ elől. Különleges értékét az adja, hogy mikrofilmen őrzi Hoover összes titkát. Noha a film várhatóan nem kerül majd be a NAT ajánlott anyagai közé, azt azért érdemes pontosítani: Hoover valószínűleg a világ legundorítóbb amerikaija volt, a valóságban jobbkezét Clyde Tolsonnak hívták, aki egy szarházi bérenc volt, és egy kinőtt James Bond. Egyszersmind az amúgy homofób Hoover élettársa is néhány évtizeden át. Tartok tőle, ha ezt 007 Connery tudta volna, visszaadta volna az amúgy nekivalóan sablonos szerepet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1211 átlag: 5.4 |
|
|
|
|