KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ezredes úrnak nincs, aki írjon

Tamás Amaryllis

 

Diszkrét, méltósággal hömpölygő kamaradrámát rendezett Arturo Ripstein. A Vérvörös őrült szerelmeseinek ellentétpárját, a karibi Philemon és Baucist megejtő finomsággal, csitult szenvedéllyel alakító Marisa Paredesre és Fernando Lujanra sokáig emlékezni fogunk. Ripstein, a márquezi mércével, olyan oldalról közelíti meg a valóságot, amitől az még a legvulgárisabb pillanatokban is poétikusnak tűnik. A fáma szerint – maga Márquez mesél erről A guajava illatában az őt faggató Plinio Apuleyo Mendozának (néhány héttel a Nobel-díj átvétele előtt) – a filmet ihlető kisregény Párizsban, rue Cujas-béli padlásszobájában, a Baljós óra írása közben született. „Alighogy belekezdtem, abba kellett hagynom: az egyik szereplő, az öreg ezredes, aki hiába várta polgárháborús veterán nyugdíját, kikövetelte a maga külön világát, egy könyvet”. A kolumbiai mester 1955-ben – az El Espector párizsi tudósítójaként – saját szorongásait írta ki: hőséhez hasonlóan ő sem tudta soha, mit fog másnap enni, örökösen várta a levelet, a pénzesutalványt, amely sohasem érkezett meg.

A film hőse, az Ezredes – karibi Don Quijote. Komoly, több évtizedet kiszolgált fehér vászonöltönyében, szalmakalapjában is elegáns, egyenestartású túlélő. Higgadt, derűs szerelem fűzi Lolához, spanyol származású feleségéhez, évtizedek óta kikezdhetetlenül. („Meghódítottam a hódítót” – mondja kedvesen az asszonynak, miközben megsimítja a hófehér hajkoronát.) Harci kakasát – Tadeo Blondie-t – a soha ki nem hunyó remény zálogát, különös ragaszkodással dédelgeti, tanítja, sőt taníttatja környékbeli kis suhancokkal, mintha tragikusan eltávozott fia szellemét őrizné. Ezúttal nem közhelyes, hanem hiteles magasztosság és emelkedettség lengi be a vásznat. A megalázottságban, a nyomorban, is vállalt tisztesség, szolidaritás, szeretet ritkán szolgál témául mostanában, ilyen erővel, ilyen természetességgel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3288