KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A síró ember

Ádám Péter

 

Micsoda élet! A zsidó hősnő (Christina Ricci) még kisgyerek, amikor elszakad imádott apjától, aki Amerikába megy szerencsét próbálni. A kislányt ide-oda veti a sors: az orosz stettl, ahol született, porig ég, de ő csodával határos módon eljut Angliába, ott örökbe fogadják, és felnevelik; már felnőtt fejjel Párizsba megy, Párizs német megszállása után ismét menekülnie kell, de megint hóna alá nyúl a véletlen: barátnőjétől kap egy hajójegyet. A hajót bombatalálat éri, ő ezt is megússza, eljut Amerikába, és apját is megtalálja.

A viszontagságos életútból a rendezőnek nem sikerült filmet csinálnia. Erre még a párizsi időszakban lett volna legtöbb esély, de a nárcisztikus operaénekes (John Turturro) meg az orosz táncosnő (Cate Blanchett), illetve a főhős és a Johnny Depp alakította cigány lovászfiú párhuzamos románca önmagában kevés. Azt pedig, hogy voltak-e identitásproblémái a katolikusok nevelte zsidó főhősnek, akit a fél világon végigkergetett a történelem vihara, a film nem bolygatja.

Lehet, hogy a témául szolgáló tragikus sors bővelkedett fordulatokban, de a film – nagy ívű életút ide vagy oda – feltűnően üres, és mintha a kevés beszédű főhős sem volna más egy naiv tekintetnél. Egyébként csak annyit tudunk róla, hogy zsidó, tud énekelni, és meg akarja találni az apját Amerikában. Ez a cél adhat értelmet egy életnek, de a mozivászont, sajna, nem tudja bebútorozni.

A torokszorító jelenetek, megható pillanatok valahogy nem állnak össze: a szereplőkből nem lesz jellem, az eseményekből nem lesz cselekmény. Persze, hogy ott a rendezői szándék: egy tragikusan megindító életút felmutatásának igénye. Csakhogy nagy érzelmekkel – mondta már Gide is – nem lehet irodalmat csinálni. Hozzátehetnénk: mozit sem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3443