|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégÁldott a gyermekHungler Tímea
Történik napjaink New York-jában, hogy a még mindig gyönyörű Kim Basinger életébe a család fekete báránya, a narkomán húg újból betoppan, a viszontlátás örömére hóna alatt egy újszülött csecsemővel. A lányka a nagynéni vigyázó szemeinek kereszttüzében cseperedik; fura típus kissé: tányérokat pörget puszta akaraterejével, éjszakákon át falba veri a fejét – az orvosi diagnózis sem késik soká: autista a gyermek.
Aki attól tart, újabb Rain(wo)mannel szaporodott a filmgyártás, ne essen kétségbe: a mozi abba a misztikus vonulatba illeszkedik, mely az ezredfordulóra prognosztizált világvége-hangulatot transzcendentális tematikájú filmekkel igyekezett megragadni – arra azért vigyázva, hogy a klasszikus hollywoodi sémán túl ne lépjen: a filmek középpontjában a Jó és a Rossz, a Messiás és a Sátán évezredek óta zajló meccse áll (Stigmata, End of Days, Pokoli szolgálat, A kilencedik kapu).
A néző tökéletes teológiai tudatlanságát feltételezve a bibliai párhuzamokat egy arámi nyelven kiválóan beszélő és a keresztény ikonográfiában jártas főfelügyelő magyarázza el: a kislány, Cody érkezését a betlehemi csillag felbukkanása előre jelezte, születését rejtélyes manhattani halálesetek, az aprószentek lemészárlása árnyékolta be, kézrátétellel gyógyít betegeket, halott galambokat támaszt fel, nincs mese: itt a Messiás.
A dolgot nem csupán ő, hanem a Sátán földi helytartója, az Új Hajnal vallási szekta vezére is hasonlóan gondolja, aki Codyt elrabolva megpróbál elkötelezett Antikrisztust, helyesebben Antikrisztát faragni a lánykából – a tét pedig nem kisebb, mint az emberiség üdvössége. Persze, hogy a nézőé eltörpül ekkora kihívás mellett.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1017 átlag: 5.6 |
|
|
|
|