|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHercule és SherlockBori Erzsébet
Gyorsan eloszlatnám az esetleges félreértéseket: ez nem az a film, amelyet a klasszikus detektívregény kedvelők a címe alapján remélhetnek. Mai darab, hősei nem nyomozózsenik vagy úri betörők, hanem alacsony beosztású, aranyszívű és balfácán gengszterek – Christopher Lambert és Richard Anconina –, a főnökök hamis pénzben, heroinban, korrupcióban és buffo szerepkörben utaznak, a megtévesztő cím pedig két – természetesen bűbájos – kutya neve. A rendező, Jeannot Szwarcz Amerikából jött (vissza), mestersége címere a Cápa 2., de az csak a hazai pályán derül ki, hogy humora is van. Az Hercule és Sherlock egyfelől kifogástalan bűnügyi komédia, amely jobb pillanataiban politikai szatírába hajlik. Másfelől családi mozi. A franciák egy ideje ebben a műfajban aratják legfényesebb sikereiket. A legutóbbi emlékezetes darabok (Egy indián Párizsban; A jaguár) a környezetbarátsági és multikulturális vigaszágon futottak be. Az efféle munkákat csak egy paraszthajszál választja el a társadalmi célú reklámtól („Törődjön többet egészségével!”, „Óvd a természetet!”) és a Disney gyártósorairól legördülő dobozos nyáltól. De ennyi épp elég az üdvösséghez.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 866 átlag: 5.42 |
|
|
|
|