|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVad vágyakHungler Tímea
Opuszunk az eroto-thriller kategóriájába sorolható, jóllehet kevésbé thriller, mint inkább eroto. Alaptónusát – enyhe Emanuelle-mellékízzel – a történet színhelye adja meg: forró égövi kánikula, nomen est omen buja (alj)növényzet.
Láss csodát, e fülledt édenkertben is zajlik a középszintű oktatás, méghozzá a Kék Öböl Gimnáziumban, ahol a tinilánykák éhesen szívják magukba a tudást, melyet vonzó tanerőik csepegtetnek beléjük. Hőseink, a kis sortokban rohangáló tornatanár és a két diáklány (a lenőtt hajú vörös és a milliomos szöszke) is ezen intézmény kebeléhez tartoznak. Az utóbbi egy szép napon kisírt szemekkel meséli el mamájának, miként vált szűz teste a tornatanár kéjvágyának martalékává.
Beindul a gépezet: feljelentés, bírósági tárgyalás, majd a váratlan fordulat; a szöszkéről és az időközben egy másik megerőszakolási történettel előálló lenőtt hajúról a tanerő ügyvédje bebizonyítja: csak élénk fantáziájuk játszott velük. A mérleg: két kielégítetlen tini, egy önelégült ügyvéd, egy elégedett pedagógus és az impozáns végkielégítés, melyet a szöszke mamája fizet a tanár úrnak megpróbáltatásaiért.
A következő képsor azonban újabb csavart tartogat a számukra; a tanár hivatástudatát bizonyítva a történtek ellenére testgyakorlatokat végez a lányokkal. Bizony, bizony, hőseink szíve egymásért, helyesebben egymáson dobog. A színjáték a mami money-jáért folyt, amin a mátkatrió osztozkodik.
A rendőrségben felmerül a gyanú. Szereplőink köre egy ellenállhatatlan nyomozótiszttel és egy cicababa rendőrnővel bővül; mint az sejthető, a mű ettől a ponttól kezdve inkább hasonlítható a kombinatorika tudományágához, mint mozgóképipari termékhez. A „ki-kivel?” kérdése a „ki-kit-ver-át?”-tal párosul a továbbiakban, természetesen a végszót és a megoldást ennyi (be)-fülledt erotika után a variációs lehetőségek kimerülése eredményezi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1043 átlag: 5.5 |
|
|
|
|