|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz angol, aki dombra ment fel, de hegyről jött leVidovszky György
A film hosszú címe nem más, mint egy kedves angol úriember neve. Abban a különös walesi faluban keresztelték el így, ahol a sok Williams, Evans vagy Morgan nevű embert hasonlóan frappáns megkülönböztető jelzővel láttak el: Telefonfülke Williams, Hentes Evans, vagy Kanos Morgan. A walesiek nemcsak a névadásban bizonyultak ennyire leleményesnek, hanem abban is, hogy miképp lehet a természet megváltoztatásával kimagasló eredményeket elérni...
Az első világháború derekán két leszerelt angol katonatiszt azt a feladatot kapja, hogy mérjenek le pontosan néhány walesi hegyet. Útjuk első állomásán egy Flynnon Graty nevű magaslat szakszerű és alapos megmérése azonban a falu számára is nem várt megmérettetést jelent. Ugyanis ha ,,monumentális” büszkeségük ezer lábnál több, akkor jogosan illeti a hegy elnevezés, de ha kevesebb, akkor szégyenszemre csak dombként kerülhet a Brit Birodalom katonai térképére. A háború nemzetközi problémái mögött eltörpülő walesi hegy-kérdés óriássá nő az érintettek szemében. A két precíz angol a walesiek túláradó vendégszeretetét szenvedi, míg a falu – Isten teremtő szerepét átvéve – a magasba tör.
Az ügyesen építkező vígjátékban a szellemesre sikerült karakterek mellett egy szellemi magaslatokkal éppen nem bővelkedő, de felemelő történet örvendezteti meg a nézőt. A kiszámítható fordulatokat a váltások gyorsasága, a helyzetek abszurditása és a rendező által teremtett világ kedvessége teszi élményszerűvé. A film pontosan adagolt ízléses humorában minden a meglepetés erejével képes hatni, amíg van a cselekményben, a karakterekben új és különös. De ahogy egyre épül a hegy, úgy gyengül a nézőben a nevetési inger. Az angolok szórakoztatására érkező hölgy és Mr. Anson (Hugh Grant) között szövődő szerelem pedig a kiüresedett szerelmi sémák és a képi giccs elhatalmasodását jelenti a filmben. A Keserű méz és a Négy esküvő, egy temetés című filmekből ismert Hugh Grant ismét olyan angolt alakít, aki jólneveltsége miatt határozatlan és esetlen. A film utolsó harmadában már ez a különben kitűnő karakter is kevésnek bizonyul, inkább csak elnéző szemlélői vagyunk – a faluval közös – szenvedésének. A konfliktusok kisimítása, a célok megvalósítása éppen az azokban rejlő poénokat semmisíti meg. A rendező – ellentétben a film főhősével – „hegyre ment fel, de dombról jött le”.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 999 átlag: 5.56 |
|
|
|
|