KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Where

Székely Gabriella

 

Ez a film olyan, mint egy Bresson-stílparódia. Rezzenéstelen arcú színészek felolvasó hangon mondják párszavas közlendőiket fekete-fehérben, csupasz falú szobákban, homályos utcasarkokon, sötét buszmegállókban, az álló kamera előtt. A sztori, a színészi játék, az érzelmeket közvetítő mimika kiűzetett a filmből. A lélek mélységeit, az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság gyötrelmes titkait nem megérezteti, érzékelteti, hanem illusztrálja az Amerikában élő rendező, Szabó Gábor.

Ez a végül is amerikai-magyar koprdukcióvá sikeredett „első film” Budapesten és Los Angelesben forgott, de igazából mindegy is, hogy „hol”. A budapesti szerelem és a Los Angeles-i barátság története bárhol játszódhatna, csak egy férfi-esszenciára lemeztelenített, nevétől, közegétől, személyiségétől megfosztott hős szükségeltetik. Hozzá partnernek a nő- és a barát-esszencia társul. A férfinak valamiféle hivatása és szexuális vágyai vannak. A nőt csak a szerelem élteti. Az elcsábítás, a megszerzés, a birtoklás diadalát, majd az unalom, a válás történetét szexuális aktusok sorozatában ábrázolja a film, sokak számára talán megbotránkoztató nyíltsággal. A kisajátító machoszerelem és barátság működési mechanizmusa hasonló. Az utóbbi esetben a kifejező közeg a telefonhívásokra odarendelt beszélgető partner megjelenése illetve távolmaradása.

Szabó Gábor módszere világos. A legbonyolultabb érzelmek, életek is végső soron közhelyszerűen bonyolódnak, uniformizált kellékek között: a telefon a személytelen kommunikáció eszköze; az autóval elérjük a másikat; az asztalra terített kés, villa kanál – ha étel is tartozik hozzá, a gondoskodó szeretet, ha nem, a dacos „egyél, amit akarsz” jelképe. A megvetett ágy közös alvásra csábít, a beágyazott fekhely a magányt vetíti előre.

A közhelyek valóban megjeleníthetők képi klisék sorozatában. Korai filmjeiben Fassbinder, például, a konyhai falvédőről léptette le kispolgár hőseit. Csak éppen megtartotta a falvédő keretét.

Gyanítom, hogy Szabó Gábornak nincs távolságtartó képessége, egyszerűbben: humorérzéke. Szikár, bressonian puritán filmjével (lehetséges, hogy az ifjú titánok manapság divatos szólásával élve, a rendező majd megkérdezi, ki az a Bresson vagy Fassbinder) azt hirdeti, hogy az emberi kapcsolatok, a szerelem, a barátság ilyen könnyen megfejthetők, ilyen primitív rugóra működnek. Erősen kétlem, hogy igaza volna, akár a valóságban, akár a filmvásznon.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/11 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4241