|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA tizenöt éves lányBikácsy Gergely
Lélektani kamarajáték Jacques Doillon filmje. A rendező a mai francia filmművészet egyik fontos figurája, Kalóznő című munkája néhány éve harsány botrányt keltett a cannes-i fesztiválon, azóta évente olykor több filmet is készít: választékos filmeket választékos közönségnek. A tizenöt éves lány egyik leginkább finomkodó opusza: Ibiza szigetén egy kamaszlány elcsábítja barátjának apját. Ezt a történetet Doillon nem a történetre, hanem a lélektani háttérre összpontosítva óhajtja elmondani. Filmjének csak három szereplője van. Általában végigsuttogják a filmet, a suttogásban az apát játszó Doillon jár az élen: természetellenesebben már lehetetlen volna beszélni, mint ahogyan ő negélyzi a szöveget. A kislány közli kamasz-barátjával, hogy kipróbálandó szerelmük erejét, ő bizony le fog feküdni a papával. A fiú duzzog, elmélkedik, majd rohangál a tengerparton. A szép, néptelen tájnak van némi természetadta ereje, a benne mozgatott kísérleti nyulaknak nincs: Doillon nem először boncolgatja a szerelmi kapcsolatokat „határhelyzetben”, de ilyen típusú filmjei esszének nem elég mélyek, ember-ábrázolásnak, lombikszagú, steril lenyomatok. A francia film ismerőinek az efféle mikroszkopikus viselkedésrajzról talán Rohmer hasonló törekvései jutnak eszébe. A látszat csal: Doillon valóságos anti-Rohmer filmet készített. Doillon „kiemeli” alanyait a mindennapi életből, Rohmer beledobja őket a mindennapok szürkeségébe. A Doillon-figurák állandóan egymást nézik, figyelik, lesik, firtatják, vizsgálják. De lesír róluk, minden választékosán finomkodó és egzaltáltan váratlankodó gesztusukról, hogy őket is nézi és erőszakosan mozgatja valaki. Ha Rohmer a rejtőzködő, Doillon a tolakodó rendező.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1274 átlag: 5.44 |
|
|
|
|