|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA nagy kékségZalán Vince
Az alászállás szépsége? Ez lenne a kaland a nálunk is ismert fiatal francia filmrendező (legutóbb a Metrót láthattuk tőle), Luc Besson harmadik filmjében? Kétségtelen: a főszereplők (valaha gyermekkori barátok) többször is leszállnak a tenger mélyére, sőt többször világbajnokok, akiknek leghőbb vágyuk, hogy minél mélyebben (következésképp hosszabban is) merüljenek alá a nagy kék birodalomban. Egyikük alkalmi mentési munkákból él Szicília partjainál; magabiztos és rendíthetetlen. Másikuk kószál a világban, aszerint, hol kap munkát kivételes képességeivel, de legszívesebben kedvenc delfinjeivel időzik a vízben; félénk, sőt, riadt, mint aki nem ismeri ki magát az életben. Kezdetben ezért azt hihetnénk, hogy Luc Besson az Előzés című Dino Risi-film nyomdokain járva kétféle magatartás és e kétféle magatartást megalapozó életfilozófia párharcára kíváncsi. De nem. Nála a kétféle, egymással versengő karakter egyugyanazon életérzésnek eltérő, különböző „arca” csupán. A két fiatalember célja a teljesítmény, a minél nagyobb teljesítmény, amely egyszercsak önpusztításba fordul át. Luc Besson hősei ugyanis azért kedvelik, szeretik a vizek, a tengerek mélységét, mert nem tudják elviselni a kinti világot. Alászállásuk valójában menekülés. A film paradoxona az, hogy ezt a kinti világot, jó lektűr-szerző módjára, szinte bársonyosnak láttatja a rendező. A helyszínek szépsége (a görög partvidék, a perui hegyek, Taormina stb), amelyek közt repdes a történet; a decens, előkelő környezet, ahol vízközeiben mindig található egy felhangolt zongora, – mind-mind az élhető élet vonzerejét sugallják. (A film, amelynek létezik egy kétórás és egy háromnegyedórával hosszabb változata is, egyes részeit így nyugodtan a kellemesség körébe utalhatjuk. (Kívül tehát nincs magyarázat. S egy didaktikusra sikeredett gyermekkori emléket nem számítva) a fiúk tanúi lesznek egyikük apja balesetének, vízi halálának) – „belül” sincs nagyon. Mi hát akkor A nagy kékség? Alászállás ok nélkül? Visszatérés a delfin-állapotba? Az erőszakmentes elutasítás avagy a halálvágy szépséges filmje? Luc Besson alkotása túlságosan felszínes ahhoz, hogy komolyan vegyük, és túlságosan szomorú ahhoz, hogy ne vegyük komolyan.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1270 átlag: 5.44 |
|
|
|
|