|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Csak egy kis pánikMátyás Péter
A rivális maffiafőnök dühösen összegyűri a moziműsort. Csupa vér, erőszak, gyilkosság. „Minden film a munkáról szól !” – jegyzi meg ingerülten. Az ehhez hasonló fekete humor, a poénok gyakran a gépfegyverropogás gyorsaságával követik egymást ebben az új gengszter-komédiában. Már az alaphelyzet is nagyszerű. Paul Vitti, a New York-i maffia egyik helyi vezetője idegkimerültségben szenved. Néha elveszíti hidegvérét, pánikba esik, máskor az érzelgős szappanopera nézése közben elsírja magát. Ha kitudódik, hogy többé nem számíthatnak rá, már rendelheti is a fejfáját. Titokban felkeres tehát egy pszichiátert, hogy kezeltesse magát. A két világ, a pszichológiai és bűnözői, a valóságtól elrugaszkodott és a földhözragadt, az entellektüel és az utca emberének ütköztetése bőséges forrását nyújtja a vígjátéki szituációknak. Akár Woody Allen is megirígyelné azt a jelenetet, amikor a terápia során az orvos Freud Oidipusz-komplexusára hivatkozik, mire a középkorú páciense hitetlenkedve visszakérdez: „Látta valaha az anyámat?”
A film másik erénye a gengszterek és környezetük bemutatása. Hollywood legalább két tucat kiváló színésszel rendelkezik, akik általában a rossz arcú, ámde hűséges testőröket vagy a mindenre elszánt, önjelölt főnököket alakítják. Ez most is bejön: Joe Viterelli vagy Chazz Palminteri néhány mondatos figurákból csaknem főszerepet csinálnak. Noha Robert DeNiro nem igazán komikus alkat, annyi kemény fickó eljátszása után most önironikusan közelít a bűnözőből lett páciens alakjához, egyúttal a Nagymenők-beli szerepének paródiáját is felvillantja. Az alkotók a műfaj számos közismert fordulatát, képi megoldását kigúnyolják – gondoljunk a gengszterek titkos találkozójára, a meglepetést tartogató esküvői tortára vagy az emberszabású akváriumra, ahol ragadozó halak helyett kívánatos hölgyek kelletik magukat. A hivatkozások leghatásosabb példája a pszichológus rémálma, amelyben úgy lövik le őt, mint Don Corleonét A Keresztapában.
A Csak egy kis pánik távolról sem tökéletes alkotás. A rendező a happy end érdekében mintha visszariadt volna a szatíra sötét színeitől. A forgatókönyvet néhány ügyetlen megoldás és elvarratlan szál jellemzi. Mindamellett a kifogásaink hamar kitörlődnek az emlékezetből. Ami megmarad: szellemes karakterek és a helyzetkomikumból eredő ötletes beszólások sorozata.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1093 átlag: 5.36 |
|
|
|
|