|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPrérifarkas BluesVörös András Csaba
Kamaszkor, bizonytalanság, lázadás, szerelem, felnőtté válás, no meg az amerikai foci: ezt kívánja bemutatni nekünk Mr. Robbins.
Elnagyolt figurák, kiszámítható dramaturgia, eddig már sokszor (és érdekesebben) felvetett problémák, hatásos (olykor hatásvadász) képek és az amerikai foci. Ennyit sikerült összehozni.
Pedig a kezdet ígéretes. Ott van mindjárt a kisváros neve: West Canaan. Itt azonban véget ért az alkotók tudománya. A név csak név marad. Aztán már a második percben megjelenik a vásznon egy kissrác, hatalmas fakereszttel a hátán. Még reggeli közben sem veszi le, hogy egyebekről ne is beszéljünk. A néző meg izgatottan várja, mi is lesz ebből – sajnos, hiába. Viszont arról a sportról, amit odaát football-nak hívnak – bár elsősorban nem lábbal játsszák -, elég sokat megtudunk. Persze nem a szabályokat, ez egy tengerentúli nézőnek a kisujjában van. Inkább azt, mennyire kemény sport is ez: védőfelszerelés ide vagy oda, gyakoriak a súlyos sérülések. A látvány azonban felejthetetlen – a filmben is. Azt hiszem, ha egyszer az amerikai foci elkötelezett rajongója leszek, az indítást Charles Cohen operatőrnek köszönhetem.
Ennél többet ne várjunk a Prérifarkas Bluestól. A sztori nem tartogat meglepetést, a figurák tipikusak és felszínesek. Aki gonosz, az nagyon gonosz, aki szerény, az nagyon szerény, aki érzékeny az nagyon érzékeny. A végén persze tanulság is van – ahogy ez már lenni szokott. Ha a szó eredeti értelmét nézzük, remekművel, vagyis mestermunkával állunk szemben. Ma ezt úgy mondanánk, becsületes iparosok tisztességes munkáját láttuk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1261 átlag: 5.7 |
|
|
|
|