KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A filmmúzeumok bemutatói

Tea Mussolinivel

Nevelős Zoltán

 

Mint a nagy rendezők általában, Zeffirelli is elkészítette a maga Amarcord-ját, filmmé kerekített visszaemlékezéseit kamaszkoráról. A főhős Luca, egy szövetkereskedő törvénytelen gyermeke, akit édesanyja halála után a Firenzében élő angol hölgyek közössége vesz pártfogásába, akiket a helybeliek csak Scorpioninak neveznek csípős természetük miatt. A személyes történet hátterében a történelem drámája zajlik a fasizmus térnyerésétől a háború évein keresztül Olaszország felszabadításáig.

A központi hőst tökéletes meggyőzőerővel játssza két eddig ismeretlen fiú, 7 és 17 éves korában Charlie Lucas, illetve Baird Wallace, mellettük azonban olyan színészi hatalmasságok alakítják a hölgyek koszorúját, mint Joan Plowright, Judi Dench és Maggie Smith, valamint Cher és Lily Tomlin, hogy a film már nemcsak egy fiú fejlődéstörténete, de a firenzei művészetpártoló társaság ensemble-darabja is egyben. A filmnek egyenrangú szereplője Firenze és környéke, Zeffirelli szülőföldje is, amely úgy jelenik meg, ahogyan a harmincas években még őrizte a technikai civilizációtól meg nem rontott reneszánsz szépségét.

A filmművészetben kevés feldolgozottabb történelmi helyzet van a második világháborúnál – egyenruhás rémuralom, titkos szervezkedés, végül a szövetségesek diadalmas bevonulása –, mégis, ha ezt a közhelyet el tudjuk fogadni mint a történet elhagyhatatlan adottságát, és jól tudjuk érezni magunkat egy letűnt korszak furcsa figuráinak körében, a Tea Mussolinivel megér egy estet. Tisztább és őszintébb, mint Zeffirelli korábbi nagysikerű, de olykor vitatott, kosztümös drámái, a látvány kidolgozása viszont éppolyan aprólékos műgondról tanúskodik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4577