|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA filmmúzeumok bemutatóiTea MussolinivelNevelős Zoltán
Mint a nagy rendezők általában, Zeffirelli is elkészítette a maga Amarcord-ját, filmmé kerekített visszaemlékezéseit kamaszkoráról. A főhős Luca, egy szövetkereskedő törvénytelen gyermeke, akit édesanyja halála után a Firenzében élő angol hölgyek közössége vesz pártfogásába, akiket a helybeliek csak Scorpioninak neveznek csípős természetük miatt. A személyes történet hátterében a történelem drámája zajlik a fasizmus térnyerésétől a háború évein keresztül Olaszország felszabadításáig.
A központi hőst tökéletes meggyőzőerővel játssza két eddig ismeretlen fiú, 7 és 17 éves korában Charlie Lucas, illetve Baird Wallace, mellettük azonban olyan színészi hatalmasságok alakítják a hölgyek koszorúját, mint Joan Plowright, Judi Dench és Maggie Smith, valamint Cher és Lily Tomlin, hogy a film már nemcsak egy fiú fejlődéstörténete, de a firenzei művészetpártoló társaság ensemble-darabja is egyben. A filmnek egyenrangú szereplője Firenze és környéke, Zeffirelli szülőföldje is, amely úgy jelenik meg, ahogyan a harmincas években még őrizte a technikai civilizációtól meg nem rontott reneszánsz szépségét.
A filmművészetben kevés feldolgozottabb történelmi helyzet van a második világháborúnál – egyenruhás rémuralom, titkos szervezkedés, végül a szövetségesek diadalmas bevonulása –, mégis, ha ezt a közhelyet el tudjuk fogadni mint a történet elhagyhatatlan adottságát, és jól tudjuk érezni magunkat egy letűnt korszak furcsa figuráinak körében, a Tea Mussolinivel megér egy estet. Tisztább és őszintébb, mint Zeffirelli korábbi nagysikerű, de olykor vitatott, kosztümös drámái, a látvány kidolgozása viszont éppolyan aprólékos műgondról tanúskodik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 903 átlag: 5.29 |
|
|
|
|