|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégFergeteges forgatásKöves Gábor
Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv, dilettáns a stáb, tehetségtelen a szereplőgárda, ha az óriásplakáton ott tornyosul a Sztár neve, filmed végül hasznot fog termelni a világpiacon. A Fergeteges forgatás főszereplője, Bowfinger, a „makkos cipős-fehér zoknis” hazai vállalkozó hollywoodi producer-megfelelője tudja ezt – bár úgy tűnik, mást nem is igen tud a filmkészítésről –, s minthogy forgatókönyve végtelenül blőd (igaz, szerinte zseniális), stábja filmet eddig csak moziban látott (azt is Mexikóban az illegális határátlépés előtt), szereplőgárdája lelkes, de tehetségtelen (gerincét egy konditeremben edződött színészpalánta, egy sosem volt díva és egy kezdő létére a szereposztódíványon otthonosan mozgó csinibaba triója alkotja), valóban sztárra van szüksége. Persze kidobják mindenhonnan, de ő nem tágít, csak azért is meg akarja csinálni élete nagy filmjét, melyben felemelkedésének utolsó lehetőségét látja. A kényszer képtelen ötletet szül: Bowfinger ráuszítja „színészeit” Hollywood abszolút csillagára, hogy a paranoiára hajlamos sztár nyíltszíni lerohanásainak, molesztálásainak és rémisztgetéseinek megörökítésével megkapja filmjének kulcsjeleneteit. Steve Martin nemcsak Bowfinger megtestesítője, ő a forgatókönyvíró is. Tudathasadásos állapot ugyanannak az iparszerűen működő Hollywoodnak görbe tükröt állítani, amelynek uniformizáló követelményeit maga is kielégíti. Bowfinger filmje és Martin filmje talán közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Bowfinger filmjéről sejthetjük, hogy csapnivaló, Martinéről megtudjuk, hogy nézhető, de többnyire sótlan. Bowfinger–Martin egyelőre 0–1. Bowfinger beéri egy húzónévvel, valódi filmeseink azonban ennyire sem bíznak magukban. Martin mellé odaállítják Eddie Murphyt, biztos, ami biztos, legyen ott az ő neve is a főcím felett. Bowfinger–Martin végül 1–1.
Sztár nélkül nem megy. Legyen akármilyen blőd a forgatókönyv...
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1140 átlag: 5.46 |
|
|
|
|