Láttuk még

Az ördög jobb és bal keze

Gáti Péter

Terence Hill és Bud Spencer. Elegendő ezt a két nevet kiejteni ahhoz, hogy a kommersz-filmek rendíthetetlen rajongói és rezignált ellenlábasai ne csak sejtsék, de biztosan tudják is: milyen produkciót várhatnak.

E.B.Clucher (alias Enzo Barboni) már-már gombnyomásra működő filmautomatája ezúttal sem mond csütörtököt. Tisztességes üzletként, a mozijegy áráért cserébe századszor is ugyanazt az árut kínálja. Kizárva tehát minden meglepetés, kínos reklamáció vagy fintorgó fanyalgás. A termék védjegye, az azonos minőséget garantáló biztosíték maga a pörölyöklű, tréfás kedvű duó. Bújjanak akár rendőrök, afrikai vadászok, vagy alvilági gazfickók ruhájába, iszonyatos pofonjaikról, faarccal kiosztott, megrendítő erejű nyakleveseikről könnyedén rájuk ismerhetünk. Eleinte még szórakoztatónak tűnt a két úr ténykedése, a balegyenesekből jobb-horgokba torkolló epizódözönök egyike-másika pedig elvétve még megkülönböztető jegyekkel is büszkélkedhetett. A Spencer-Hill féle cirkuszi attrakció kiötlői és végrehajtói azonban már egy ideje kezdik megsínyleni a magas szériaszám megkövetelte tartós igénybevételt. Clucher és – mindig ugyanazt az egy filmet, ráadásul ugyanúgy forgató – csoportja tehetetlen: a rúgások, letaglózások közti rövid szünetekben vesszük észre, hogy ez a magát önálló műfajjá kinőtt pankrációs mutatvány reménytelenül elfáradt. Életre pofozásához még a kék szemű Terence-nek és a mackós Budnak sincs elég ereje.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1988/08 55. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4972

Cikk értékelése:

szavazat: 1395 átlag: 5.4