|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA csitriTamás Amaryllis
A 85-ben Delluc-díjjal kitüntetett Claude Miller-film kamasz hősnője, a 13 éves Charlotte úgy vetné le jelentéktelenségének kínzó és szorító páncélját, mint kígyó a bőrét. Különleges érzékenysége, fokozott kritikai érzéke és a külső, belső tökéletesség vágya, valamint a véletlen hajtja kortársa, a hírneves és sikeres ifjú zongoraművész, Clara Baumann közelébe.
Charlotte az emberi tehetséget tekinti a legnagyobb, értéknek, szenved a tudattól, hogy az átlagos talentumú többséghez tartozik („Itt minden förtelmes és kisszerű...”). Fontos felismerésekre jut, amikor ráérez, hogy a kivételes tehetséget nem lehet eltervezni, tudatosan produkálni. Rájön arra, hogy az adottságok az öröklődés szeszélyes játékának a következményei, s kibontakozásuk megfelelő külső (családi, iskolai, társadalmi) feltételeket is igényel („Az élet olyan kíméletlen... Én úgy félek.”). Csendes kis pokoljárása során megsejti, amire filozófusok, költők, tudósok keresték minden időben a választ: micsoda szerencse kell ahhoz, hogy a tehetséget biztosító gének véletlen kombinálódása megteremtse a kivételes személyiséget, illetve annak biológiai alapját.
A magányos és csúnya Charlotte nem veheti észre magán a „Láng-észnek bélyeg jegyeit”-t, de kamaszsorsában elő-előtünedezik némi „Eredetiség”, „Újság”, „Függetlenség”, „Lelkesültség” – Cousteau kapitányról ír darabot éppen. A csitrit oly természetesen alakító Charlotte Gainsbourg viszont nem panaszkodhat a társadalmi feltételekre: Serge Gainsbourg és Jane Birkin lányának ez már nem is az első filmfőszerepe.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1546 átlag: 5.39 |
|
|
|
|