|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA viharTamás Amaryllis
Amennyire tehetség, kegyelem és szerencse kísérte Mazursky előző nálunk bemutatott filmjét, Az asszony férj nélkült, olyan csalódás most A viharnak a felismerhetetlenségig átdolgozott változata. Filozófiai tartalma elsikkadt, költőiségétől is megfosztott vaskos szociológiai tanulmány és giccs sajátos elegye ez a film.
Prospero (a filmben John Cassavetes) minden átdolgozásban a keserű megpróbáltatásokkal nyert bölcsesség képviselője, Mazurskynál felületes szituációs és önismereti játékok pótolják csillagléptékű gondolkodását, megtérését az élet forrásaihoz. Az ő fürdőköpenyes Prosperója pusztán az élmény nélküli szürke egyformaságtól kínlódik (vagy inkább emiatt idegeskedik), s önkéntes száműzetésének szigetén is az összkomfortos szenvedésre rendezkedik be (Kalibanosztól „kiadó lakást” keres). Megcsömörlött ugyan a fejlődés dáridójától”, de értelmi élete annyira elvált már az érzelmitől, hogy a szigeten töltött idő nem oldja fel belső aszályát, nem bukkan mélyebb életre. Önérvényesítésének és önigazolódásának igazi terepe a társadalmi tevékenység világa marad. Gyermekét, Mirandát bizonyos értelemben ingóságként kezeli, mint a házasság „vagyontárgyát” vagy „termékét”, nyoma sincs közöttük valódi kapcsolatnak. Féktelen individualizmus, a másikra tekintettel nem levő önérvényesítés, az önzés a mozgatója – minden egyetemes értéktől megszabadított – életének. Prospero Mazursky adaptálásában nem monumentális huszadik századi ember, aki a világ megismerése után önmaga megismerésére kényszerül. Meditálása bohóckodássá silányul, az Ariellel (a filmben Aretha) való „szabad társulása” valójában a kölcsönös önzés lehetőségét jelenti.
A film végén karácsonyi hangulat önti el a filmvásznat, megmenekültek és a társadalomból ideiglenesen kivonulók egymás nyakába borulnak, de – a nemek és generációk összekuszálódott viszonyában – az autonómia továbbra is csak a szexuális önkifejezés számára van fenntartva.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1273 átlag: 5.54 |
|
|
|
|