|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA zsaru szavaNagy Zsolt
Ha 1985 nyarán majd minden párizsi metróállomáson nem ötlött volna a szemembe az a gigant-poster, amelyen Alain Delon utánozhatatlan mosollyal egy tojásgránáttal labdázgat, – nos akkor azt is elképzelhetőnek tartanám, hogy a tavaly ősszel felcsapó véres franciaországi terrorhullám volt az ihletője az első számú szupersztár saját produkciójában készült filmjének. A Jose Pinheiro rendezte film közeli rokona a Charles Bronson főszereplésével készült, nálunk is bemutatott Bosszúvágy című, kétes értékű alműfajt teremtő mozidarabnak. Ha emlékszünk a televízió Delon-sorozatának filmjeire, különös dolgot tapasztalhatunk: mintha A szamuráj hidegvérű bérgyilkosa magára öltötte volna „egy egészen kicsi kispolgár”, Klein úr bőrét, hogy lánya erőszakos halála miatt érzett fájdalmában, önmagát jogon és erkölcsön kívülre helyezve nagyvárosi Ram-Dóként álljon véres bosszút a gyilkosokon. Azon a bandán, amelyik a lyoni rendőrség helyett önkényesen „tisztogat” a városban, homoszexuálisokat, kábítószereseket, prostituáltakat, kisstílű betörőket lövöldöz halomra. Az ügy kiderítésével megbízott, feltűnően csinos fiatal felügyelőnő pedig csak hősünknél ér el számottevő eredményt, nem pedig a nyomozásban, amely különösen nehéz olyankor – ahogy ezt olasz „rendőrség”-filmekből tudjuk –, ha a szálak magas helyre vezetnek. Tartós felindulásból, különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, bosszúvágyból elkövetett gyilkosságsorozatot élvezhet (vagy szenvedhet) végig a néző, ki-ki vérmérséklete és ízlése szerint. Delon nagyon jó színész, a gyászoló apát és a kegyetlen gyilkost egyformán hitelesen állítja elénk, de még bohócmaszkban (Belmondo-rivalizálás?) is megőrzi komolyságát, saját jól felépített és karbantartott mítoszát.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2737 átlag: 5.49 |
|
|
|
|