|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAnglia alkonyaNagy Zsolt
Derek Jarman rendező-operatőr a mai angol filmművészet egyik legtöbbet vitatott egyénisége. Filmjeit – eddig hatot készített (köztük a nálunk is vetített Caravaggiót) – vagy teljes elutasítás, vagy kritikátlan rajongás fogadta. Hajlok a feltételezésre, hogy az 1987-es Anglia alkonya a magyar közönségből inkább az előbbi reakciót fogja kiváltani. Ez a film ugyanis már-már nézhetetlen. Ami a szó fizikai értelmében igaz elsősorban; Jarman hosszú percekig futtat olyan képsorokat, amelyek egy-két másodperces snittekből állnak. A látóideg egy idő után felmondja a szolgálatot, nem képes követni a vásznon fölvillanó képeket.
A cselekménnyel már nincs ennyi gond, mert a filmnek jószerivel nincs története. Akár Jarman korábbi filmjeiben, ismét nagy hangsúlyt kap a homoszexualitás. Egyébként pedig a nyolcvanas évek Angliájában vagyunk, Jarman (meglehetősen ezoterikus) iróniájának tárgya a Falkland-háború, a „vaslédi”, az „évszázad esküvője” és a terrorizmus. Körítésként pedig bőséggel zúdulnak ránk a pusztulás közhelyes és művészkedő képei: szeméttelepek, elhagyott gyárak, céltalanul lődörgő emberek, a szeméthalmon meztelenül karfiolt rágicsáló férfiak. Angliának bealkonyult? Némi bizonyítás még elkelne. Annak a fajta másodlagos experimentalizmusnak – Jarman filmjét nézve egyedül ebben lehetünk biztosak –, amely önnön formai különlegességébe bódulva saját szellemiségét építi le, feltétlenül.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1293 átlag: 5.61 |
|
|
|
|