KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nyolc szamuráj legendája

Molnár Péter

 

A szamuráj – alighogy a japán kosztümös kalandfilmek ismertté tették – bevonult az amerikai mitológiába. Hollywood – akárcsak az ókori Róma – türelmes az idegen istenekkel és héroszokkal. Kezdetben ugyan még illett „lefordítani” a távol-keleti mítoszt: Kuroszawa hét szamurája Sturges filmjében hét vadnyugati mesterlövésszé változott. Később viszont a szamuráj már személyesen siethetett a halódó western segítségére: Tosiro Mifune Charles Bronson oldalán szállt szembe a betyárbecsület megszegőivel. A japán heroizmus iránti érdeklődés akkor sem szűnt meg, amikor a vadnyugati múlt teljesen kimerített legendáriumától a jövő fantasztikus kalandjai felé fordult a hollywoodi képzelet. Darth Vader és páncélos legényei a marcona szamurájaitól körülvett gonosz sógun képét idézik fel, s természetesen a szamurájfilmek férfias „őszintesége” sem ment feledésbe: a nyolcvanas évek amerikai mesehősei a jó példa nyomán, minden feszélyezettség nélkül (és a lehető leglátványosabban) aprítják egymást miszlikbe.

S hogy mit kapott mindezért cserébe a japán filmgyártás? A fentebb leírt módon japanizálódott új-hollywoodi alkotásokat utánozhatja, visszavéve valamit Amerikától. Csakhogy az évezredes művészeti hagyományokat kiérlelő Japánban a kultúrabehozatal nem ugyanúgy hat, mint a népek olvasztótégelyének számító Egyesült Államokban. Az egykor igényesebbnek ismert Fukazaku Kinji a bosszúállásnak bölcsebb módját is választhatta volna, semhogy a Csillagok háborújából ismerős szörnyeket vonultasson fel szamurájfilmjében. Csak remélni lehet, hogy némi önirónia azért bujkál abban, hogy a Kuroszava filmjéből már ismert hősködő ifjú és a hercegnő szerelmét kibontó képeket angol nyelvű popsláger dallamaival festi alá: „Don’t say Good by…!”, így téve teljessé a „kultúrák” keveredését.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/04 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5362