|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégGazemberKoltai Ágnes
A gazember a szocialista hiánygazdaság kulcsfigurája: nélküle nem volna fennakadás az áruellátásban, a termelésben, s a forradalom kiteljesedésében. A gazembert kezdetben Osztap Bendernek hívták, ügyes volt és kópésan bájos, s csak később lett a nép ellensége és japán kém. Csak most, az „osztályharc” több mint hét évtizedes „éleződése” után bukkanhatott fel ismét a charme-os csirkefogó, aki öntudatlanul hágja át a – teljesen felesleges és amúgyis betarthatatlan – törvényeket.
Hattam, az azerbajdzsáni Vagif Musztafajev debütáns filmjének hőse amolyan infantilis Osztap Bender. Ez a mulatságos, kövér manóra emlékeztető férfi különös álomvilágban él. Gyermeki szenvedéllyel kergeti illúzióit, míg egy napon a véletlen különös helyzetbe sodorja. Hattam belecsöppen a helyi hatalmasságok fekete Volgás, téli kertes, csúszópénzes világába, s a kedves manóból rafinált róka lesz. Nevetségesen kisszerű az a birodalom, melynek határát remegve lépi át Hattam, hogy aztán bámulatosan gyorsan feljusson a csúcsra.
Egy puha bársonyszék, egy kívánatos titkárnő és az alattvalók szorgos hada: ez adja meg a szocialista pátriárka tartását. Pátriárkák jönnek, mennek, végül mindből gazember lesz, mert csak két kezük van, s képtelenek a köz javára eleget lopni.
A gazemberség állapot. Vagif Musztafajev filmjében a gazemberség nem embertípust jelöl, s még csak nem is erkölcsi kategóriát: ez a lét elviselhetetlen súlya.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1269 átlag: 5.6 |
|
|
|
|