KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Alsino és a kondorkeselyű

Nóvé Béla

 

Miguel Littin legújabb filmje láttán egyfolytában azon töpreng az ember, miért van, hogy a világ igazságtartalékai az utóbbi időben oly igen megfogyatkoztak, hogy a politikai filmek hitelfedezete annyira megcsappant. A terror és nyomor, a kiszolgáltatottság és elesettség látleletei mintha erejüket vesztették volna, részint a tanúként hívott közönség közönye, részint a tetemrehívók kétes igyekezete folytán. Meglehet, ehelyütt illetlenül irodalmiasnak hat, de ide visszhangzanak a szavak, melyeket Lessing Bölcs Náthánja az örökségen civódók fejére olvas: „Ti mindannyian megcsalt csalók vagytok!”

E ránktestált, illékony örökség pedig nem egyéb, mint hogy szabadnak, embernek születtünk. Még akkor is, ha ezt az adott világ, környezetünk szüntelenül kétségbe vonja. Gyerekként repülni vágyunk, mint Alsino, elhajózni messzi vizekre; aztán egyszer csak lezuhanunk, s hullákat találunk illúzióink kéklő habjai közt. És innentől már minden halad tovább a politikum kényszerpályáján a szokványos jelképek szemaforjait követve. Megnyomorítóink – hisz Latin-Amerikában vagyunk! – természetesen katonák, a tömeggyilkosok egy diktatúra hazai és importált bérencei. A levegőben nem mi repkedünk önfeledten, hanem egy modern kondorlégió gép-keselyűi. Vágyaink bujkáló partizánlétre kényszerülnek, s az ősrengeteg mélyén tenyésznek tovább.

Miguel Littinnek, a chilei emigráció tiszteletre méltó, immár legendás alakjának ez a filmje a forradalmár romantika gyenge parafrázisa, tartalmilag és formailag egyaránt rosszul sikerült teremtmény – akárcsak főhőse, a hatás kedvéért nyomorékká tett bennszülött kisfiú, aki szomorú és magányos természeti lényként bóklászik egy véres polgárháború színterein. Didaktikus politikai célzattal idezsúfolt érzelgősség és brutalitás – mindez felemás dramaturgiai, filmnyelvi preparátumban.

Emiatt, hogy végül részvét helyett csupán csalódást érzünk...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/11 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5682