|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégNincs kettő négy nélkülHegyi Gyula
Tudom, hogy nincs fontosabb hely a moziban a pénztárgépnél, tisztában vagyok vele, hogy e gép szapora csörgése a produceri és forgalmazói fülekben elnémít mindenfajta kritikusi és esztétikai sóhajtozást. Amíg Bud Spencer kemény ökle és Terence Hill acélkékbe játszó szemvillanása nyereségessé tesz egy-egy újabb összjátékot, addig hiába minden ellenvetés: mihelyt pedig a nézők többsége ugyanúgy unni fogja az egy kaptafára készült tucatprodukciókat, ahogy most a kisebbség unja, e filmeknek nyomtalanul végük szakad. A minőség átcsapása mennyiségbe itt egyértelmű, csak a nézők tűrőképességét nehéz előre megbecsülni.
A két sztár ezúttal rajongóik örömére megkettőzi magát. Két gazdag brazíliai fivért játszanak, akiket bizonyos életveszélyes fenyegetés miatt két észak-amerikai férfi helyettesít jó pénzért – illetve két észak-amerikait, akik két brazíliai helyett néznek szembe a fenyegetéssel. Szerepcserés alapötlet tehát, eléggé szájbarágós magyarázattal a leggyermetegebb nézők számára. A nagy poénok olyasfajták, hogy az előző kettő olvas, az utóbbi kettő nem, a brazilok kimérten közelítenek a nőkhöz, míg Államok-beli alteregóik igencsak hevesen. És persze az, hogy milyen előkelően esznek az urak, s milyen gusztustalan mohósággal a bunkók. Urakon és bunkókon kívül mások nem is illenek bele a Nincs kettő négy nélkül világképébe: de láthatóan ez sem zavar már senkit. Amióta elfogadtuk, hogy nincs mozi kommersz nélkül, a kommersz többsége egyre bárgyúbb és ostobább lesz. Várjuk a folytatást.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1095 átlag: 5.51 |
|
|
|
|