Láttuk még

Kék villám

Kapecz Zsuzsa

Íme egy újabb üldözéses történet a bevált cselekményvezetéssel, ismert dramaturgiai fordulatokkal, szellemes párbeszédekkel, ügyes trükkökkel, fekete-fehér jellemképletű figurákkal – és a végén természetesen győz a jó. A modern mese összes vonzó alkotóelemével rendelkezik ez a film, van benne feszültség, lendület, látványosság, ide-oda kacsintó politikai utalások, és minden a kellő adagolásban, a tökéletesen megvalósított kommerszek bármelyik tucatjából. Az, hogy ki kit üldöz, és pontosan miért, itt sem túlságosan fontos; a lényeg az, hogy a hosszas légi és földi csaták alatt parádés bemutatót kapunk „a fejlett Nyugat” vélt és valóságos technikai kincseiből, Los Angeles gyönyörűen fényképezett városnegyedeiből, és két pompás színész arcrezdüléseiből.

Roy Scheider és Malcolm McDowell elegáns unalommal, mégis lenyűgöző módon ücsörögnek különféle autók és helikopterek üvegkalitkájában; a Francia kapcsolat, a Maraton életre-halálra s más filmek nehézfiú-szerepei után bajos lenne őket csaláson érni. Láthatóan ők is azokat a jeleneteket kedvelték leginkább, amelyekben az alkotók megengedtek maguknak némi fanyar öniróniát, és megpróbáltak felvillantani egy-egy figyelmeztető gesztust is a saját maguk által megálmodott helikopter-csodaszörnyről: „... Gondolom, megnyugtató tudat, hogy van. Egy tucat ilyennel kézben lehetne tartani egy országot. Négyezer lövésre képes percenként... A célpontot gondosan megválasztjuk. Egy civil jut tíz terroristára. Végül is nem rossz arány – hacsak nem te vagy az a civil.”

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 57-58. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5917

Cikk értékelése:

szavazat: 944 átlag: 5.34