KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szenvedély végszóra

Gáti Péter

 

A mozitól elsősorban gondtalan órákat, felhőtlen szórakozást és enyhén andalító romantikát remélő vagy követelő közönség lassan megtanulja Michel Lang rendező nevét.

Sikerének titka az a könnyed hangvétel, biztos kezű színészvezetés és körültekintően kidolgozott, a műfaj lehetőségeit és korlátait mindvégig szem előtt tartó dramaturgia, mely már hazai bemutatkozását, a Széplány ajándékba című munkáját is jellemezte. A tisztes családapa pikáns kalandokkal tarkított velencei kiruccanásának krónikája után ezúttal „komolyabb” húrokat penget a rendező.

Sokkal inkább tragédiát mint vígjátékot sejtető, félresikerült magyar címe ellenére kellemes, pergő ritmusú másfél órát kínál a Szenvedély végszóra. Az antropológus férjével boldogtalan, áldott állapotban levő rádiós műsorvezetőnő és a keleti ételkülönlegességeket kínáló étterem középkorú, jópofa tulajdonosának szerelem első látásra kapcsolatáról szóló, könnyen emészthető mese legnagyobb erénye, hogy „csak” szórakoztat. Kimaradtak a filmből a témában rejlő, de a műfaj megkövetelte stílust feltehetően megtörő giccsveszélyes mozzanatok, az oda nem illő lelki tusakodások, a lendületet megakasztó kitérők. Gyorsvonati sebességgel robog a cselekmény az előre kijelölt, nyílegyenes vígjátéki pályán, és bár a rendező semmit nem bíz a véletlenre, története a vetítés idejére mégis rabul ejti a nézőt. Minden a helyén van ebben a filmben, egyetlen kellék, kézmozdulat vagy dialógus sem tűnik esetlegesnek, rögtönzésszerűnek. A színészeknek tipikus vígjátéki figurákat kell megformálniuk, rutinból, de legalább eltéveszthetetlenül. Ez különösen a valóban fotogén, ám szerény tehetségű Clio Goldsmith számára jelent óriási könnyebbséget.

Nem tudhatjuk, hogy a kommersz felségterületén kívül mennyire mozoghat otthonosan Michel Lang. A filmvígjátékok birodalmában viszont nyugodtan rábízhatjuk magunkat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5940