|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSzenvedély végszóraGáti Péter
A mozitól elsősorban gondtalan órákat, felhőtlen szórakozást és enyhén andalító romantikát remélő vagy követelő közönség lassan megtanulja Michel Lang rendező nevét.
Sikerének titka az a könnyed hangvétel, biztos kezű színészvezetés és körültekintően kidolgozott, a műfaj lehetőségeit és korlátait mindvégig szem előtt tartó dramaturgia, mely már hazai bemutatkozását, a Széplány ajándékba című munkáját is jellemezte. A tisztes családapa pikáns kalandokkal tarkított velencei kiruccanásának krónikája után ezúttal „komolyabb” húrokat penget a rendező.
Sokkal inkább tragédiát mint vígjátékot sejtető, félresikerült magyar címe ellenére kellemes, pergő ritmusú másfél órát kínál a Szenvedély végszóra. Az antropológus férjével boldogtalan, áldott állapotban levő rádiós műsorvezetőnő és a keleti ételkülönlegességeket kínáló étterem középkorú, jópofa tulajdonosának szerelem első látásra kapcsolatáról szóló, könnyen emészthető mese legnagyobb erénye, hogy „csak” szórakoztat. Kimaradtak a filmből a témában rejlő, de a műfaj megkövetelte stílust feltehetően megtörő giccsveszélyes mozzanatok, az oda nem illő lelki tusakodások, a lendületet megakasztó kitérők. Gyorsvonati sebességgel robog a cselekmény az előre kijelölt, nyílegyenes vígjátéki pályán, és bár a rendező semmit nem bíz a véletlenre, története a vetítés idejére mégis rabul ejti a nézőt. Minden a helyén van ebben a filmben, egyetlen kellék, kézmozdulat vagy dialógus sem tűnik esetlegesnek, rögtönzésszerűnek. A színészeknek tipikus vígjátéki figurákat kell megformálniuk, rutinból, de legalább eltéveszthetetlenül. Ez különösen a valóban fotogén, ám szerény tehetségű Clio Goldsmith számára jelent óriási könnyebbséget.
Nem tudhatjuk, hogy a kommersz felségterületén kívül mennyire mozoghat otthonosan Michel Lang. A filmvígjátékok birodalmában viszont nyugodtan rábízhatjuk magunkat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1009 átlag: 5.58 |
|
|
|
|