|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA navigátorKoltai Ágnes
Ez nem Buster Keaton és az ő csodahajója, csak egy ausztrál–új-zélandi misztikus kalandocska. Vincent Ward filmje négy esztendővel ezelőtt készült, Ausztráliában megnyerte az összes lehetséges filmdíjat, s sikerrel járt meg néhány európai fesztivált is. Ez a legtöbb, amit elmondhatunk róla; no meg azt, hogy messze már az ausztrál új hullám dicsősége. Hollywood elszippantotta a legtehetségesebb alkotókat, s lassacskán már csak a jó memóriájú filmtörténészek emlékeznek az ausztrál mozi egyszeri virágzására.
Hollywood egyébként Vincent Wardot is „megvette”, középkori Odisszeiája meghozta számára a filmipar legfontosabb elismerését: jegyzik az amerikai filmtőzsdén.
Ward egy – sci-fi mércével mérve – nehézkes történettel verekedte fel magát az ismeretlenségből. Dühöng a pestisjárvány nem sokkal a százéves háború után; egy kis kelta falu lakói sajátos ötlettel szeretnék elűzni a fekete halált: egy gyermek eszelős látomásának engedve felkerekednek, hogy kitűzzék a maguk eszkábálta keresztet a több mérföldnyi járásra fekvő katedrális csúcsára. A szent erő és az akarat minden pokoli kínt legyőz, még a kegyetlen időt és a történelmet is. Hőseink a kereszttel a mai Új-Zélandban bukkannak fel. Kis híján elüti őket egy eszeveszetten robogó kamion. Hiába, ez a hitehagyott modern világ semmit sem tisztel.
Ha már misztikum, csoda és megannyi filmtrükk: megnéztem volna a keresztre feszített kamiont.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1167 átlag: 5.63 |
|
|
|
|