KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Hitel hitele

Bácskai Tamás

 

A vetítés során még csak bosszantott, hogy az érdekes történetről időnként elsiklott a figyelmem. Tűnődtem: talán az zavar, hogy nagyon szélsőséges, nagyon egyedi magatartást látok? Kevés benne a hasonló sorsúak általános személyiségvonása, akik a konjunktúrához jobban alkalmazkodva terméket, tevékenységet váltanak, s nem ragaszkodnak megszállottan a kishozamú vagy egyenesen ráfizetéses ágazathoz?

Valami titok, valami ellentmondás van ebben, van ezekben a személyiségekben. Olyan titok lappang itt, amelyet a film alkotója, jóllehet csaknem a tapintatlanság, az indiszkréció határát súrolta, nem tudott feltárni. Mert a hősök közlékenysége makacsul elleplez egy titkot. Hogy lehet az, hogy Kerekes, aki annyira pontos számvetéssel dolgozik az árak és a termelési-, beruházási- és fuvarköltségek tekintetében, ennyire nem számol az idegen tőke, a kölcsöntőke költségeivel, a kamatnak és az éves törlesztésnek a hozamhoz való arányával? Egy üzletember, aki annyira tisztában van a zöldség-ármozgásokban rejlő kockázattal, miért nem ismeri fel, hogy ekkora kockázathoz tartalékokkal kell rendelkeznie? Miért rendeli alá egy saját nyereségére, illetve veszteségére dolgozó, létalapját kockáztató ember a termelés drága beruházásokkal való mennyiségi növekedésének az összes – tehát a hitelköltségeket, az adósságszolgálatot is magukban foglaló – költségek levonása után maradó tiszta hozamot? Miért jár-kel állandóan a gazdasági szakadék szélén, s miért veszélyezteti egyik gyermeke elhalasztható fogyasztási jellegű beruházásaihoz – lakáskorszerűsítéséhez – való hozzájárulással hiteltörlesztési képességét?

Azt lehet erre felelni, hogy a világon több mint 40 ország küzd, ha más nagyságrendben is, likviditási, vagyis hiteltörlesztési és kamatfizetési zavarokkal. Mi, magyarok, 1979 óta ismertük fel, mint ország, az adósságszolgálat és a hozamok szoros összefüggését s eszerint alakítjuk nemzeti gazdálkodásunkat. Igen ám, de ezek az országok és mi is igen alacsony kamatlábak idején vettünk föl hiteleket s a történelmileg példátlanul magas kamatlábak anomáliája nem volt előrelátható. Ezzel szemben Kerekes nyitott szemmel, eleve vállalta a sejthetően magas kamatterhet és a rövid lejáratot. Sejthetően, mert nem kaptunk összefoglalást arról, hogy mekkora és milyen ütemezésű, milyen kamatozású ez az adósság.

Felpanaszolhatnók, hogy még mindig nem eléggé fejlett a vállalkozók hitelellátása nálunk, Széchenyi Hitelének még nincs elég hitele hazánkban. Az OTP-hitelre vonatkozó kérdésre Kerekes ugyanis azt felelte, hogy onnan csak 15 ezer forintot kaphatott volna. Ezzel szemben 1981. január elseje óta 25–50 ezer forintot kaphatott volna ott, s 1984. január 1. óta 50–100 ezret; szerződéses termeltetés esetén 75–100 ezret s ugyanezen idő óta az OTP Vállalkozási Irodájától ennél lényegesen nagyobb összeget is. Tisztában vagyok azzal, hogy az 1981. évi keretek – bár nagyságrenddel meghaladják a Kerekes említette összeget – szerények voltak az ő tőkeszükségletéhez, de vajon nem lett volna-e ésszerű külső forrásai között a lehetséges arányban olcsóbbat és hosszabb lejáratút igénybe vennie? Szerződéses termeltetés esetén ez az összeg lényegesen nagyobb lehetett volna – Az utóbbit azonban kizárta a függetlenség illúziójához való ragaszkodás, a hivatalos gazdasági szervektől való elszigetelődés, a tsz-be való integrálódás előnyeiről való lemondás. A család életútja és korábbi keserű tapasztalatai, a sikeres feltörekvés társadalomlélektanilag magyarázza ezt az autonómia igényt; ám egy ilyen racionális, széles látókörű ember felismerhette volna, hogy jelenleg jobban függ vevőitől, a konkurrens termelőktől, a vásárolt költségelemek árváltozásaitól és – utoljára, de nem utolsó sorban – a hitelezőktől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6293