|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHolnemvoltGáti Péter
Volt egyszer Európában egy Monarchia, egy régóta halódó, furcsa állam a tizenkilencedik század végén és a huszadik elején. Gorlicénél, a Piavénál, Prágában, Budapesten és Bécsben kapott sebei 1918-ban halálosnak bizonyultak.
Mesék kezdődnek így, de Kafka, Musil és Hašek e letűnt világról hírt adó művei bizonyítják, hogy a valóság gyakran nem nélkülözi a meseszerű vonásokat. Ladislav Smoljak irodalmi emlékeket idéző és a švejki irónia nyomdokain haladó filmszatírája is a k. u. k.-világrend operettes, blőd meséjét mondja nekünk. A precíz realizmussal megidézett miliőbe a rendező egy soha nem létezett figurát illeszt, akinek cselekedetei kapcsán viszonylag teljes értékű társadalmi körkép megrajzolására vállalkozhat. Tényleg, e valceres, kávéházas, fiákeres és császáros világban – akár a mesében – miért ne élhetett volna egy Jára Cimrman nevet viselő, peches polihisztor és cseh hazafi? A figura létjogosultsága annál indokoltabb, minél sokrétűbb korrajzot sikerül e „trükk” segítségével elénk tárniuk az alkotónak, így tehát az antivilágról szőtt filmálomban hősünk akár Nobel, Bell vagy Edison találmányainak sorsüldözött másodfeltalálója is lehet, vagy Ferenc Ferdinánd beszédírója és gyermekeinek antimonarchikus meggyőződésű, hazafias lelkületű házitanítója.
A békés ezredfordulótól a szarajevói merényletig nyomon követett áléletút epizódjai azonban nem árnyalják újabb vonásokkal ismereteinket a monarchia jellegéről. Smoljak csak úgy teremt típusokat, hogy apró eltérésekkel újraálmodja a már mások által emlékezetesen megörökített alakokat. Az önálló, lazán összefűzött mozaikokból éppen a švejkes irónia sava-borsa, a jellemábrázolás elsöprő erejű eredetisége hiányzik. A film erőssége – elsősorban Richard Valenta stílusos fényképezésének köszönhetően – a részletező ábrázolásmód és a hangulatok képi megjelenítése. A rendezői alapötlet vérbeli szatírát ígér, mégis be kell érnünk egy leleményes, ironizáló sztorival.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1157 átlag: 5.47 |
|
|
|
|