|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHa a Föld nem lenne gömbölyűHarmat György
Általában igaz lehet, hogy az arab férfi fiatalon is öregesen bölcs, filozofikus alkat. Az is, hogy a nőkkel való viszonyában nem ismeri el az egyenjogúságot, s legyen bármilyen művelt és modern felfogású egyébként, megköveteli, hogy felesége abszolút tekintélyként tisztelje. Ezeknek az önmagukban akár igaz vonásoknak puszta egymásra halmozásából azonban élő figura nem születhet. Nem az a szíriai Hatem sem, a film egyik főhőse, aki Moszkvában geológushallgatóként ismerkedik meg egy egyetemi társnőjével, a Berlinből érkezett Christianéval. E két fiatal szerelméről szól a film. Kapcsolatuk szépen indul, de zátonyra fut az európai és arab neveltetés ellentéteiből fakadó különbségekben, a megértés nehézségein, s így szükségszerűen „unhappy endbe” torkollik.
A főszereplők jellemzéséhez „méltó” diáktársaik ábrázolása is: a grúz fiú például csélcsap, hebehurgya, ámde a szíve arany. Ha mindez nem volna újdonság számunkra, megtudhatjuk a filmből, hogy „a szerelem betegség és örökös szolgaság”, meg hogy „a sivatag vissza akarja venni, amit elvettünk tőle, de az ember nem adja fel a harcot” – amint azt a film dialógusában halljuk. S tovább: ismereteink számottevően gyarapodnak a film nézése során, hiszen hegymászás közben a főhős elmondja, hogy mit írt 1915-ben Alfred Wegener a kontinensek eltolódásáról, a mecsetek tanulmányozása közben pedig szó esik arról, hogy Al-Biruni és Omar Khajjám, a nagy arab gondolkodók Szamarkandban éltek.
A tankönyvi szövegek felmondása azonban aligha elégíti ki a film nézőjét. Az eredmény, a művészi varázs helyett a „kiszámítható zűrzavar” azért is szomorú, mert a különböző kultúrák együttélésének témája életbevágóan fontos, és így a történet roppant érdekes – lehetne. Hiába a rendező föltehető szándéka: a film gyengeségei következményeként visszájára fordul, s így műve az előítéleteket erősíti.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1120 átlag: 5.38 |
|
|
|
|