|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHelyre vagy befutóraHollós László
Helyre vagy befutóra? Ez itt a kérdés. Aki már megfordult néhányszor a lóversenypályákon, bizonyára megfigyelte azokat a „biztos” tippel rendelkező fogadókat, akik kezükben talán utolsó fillérjeiket szorongatva, a pénztárfülke kis ablaka előtt, a sorbanállás közben gondterhelten azon tépelődnek: vajon a két fogadási forma közül melyiket is válasszák.
Klaus Dobberke filmjének címe a lóversenyek színes világának bemutatásával kecsegteti a nézőt. Azonban csalódnunk kell. Látunk ugyan izgalmas versenyeket, orrhossznyi győzelmet, nagy bukásokat és szebbnél szebb paripákat. Bekukucskálhatunk a zsokék öltözőjébe és az istállókba, sőt még egy lófoghúzás előkészületeit is végignézhetjük. De a vágtákat és a merész ugratásokat mégsem élvezhetjük önfeledten. Túl gyakran szakítja meg ezeket a képsorokat a film gyengécske, néha kifejezetten bárgyú története. A futamok között megismerhetünk egy szép szőke zsokélányt, aki a lovaglásért és a versenyzésért képes mindent föláldozni. A „mindent vagy semmit” elvét valló farmernadrágos amazon csak a győzelmet hajszolja, még kedvenc hátasának testi épségét sem kíméli.
A lósport, a zsokék világa önmagában is izgalmas, megérdemelne egy külön filmet. És talán érdekes lenne egyszer a pénzükkel naponta szerencsét próbáló fogadókat is bemutatni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1582 átlag: 4.53 |
|
|
|
|