|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA szelíd vadnyugatHollós László
Mintha kezdenének divatba jönni a századeleji Amerikát bemutató filmek. A nem is oly régen vetített, Oscar-díjas Mennyei napok után íme, egy újabb „ellen-western”. Itt már nincsenek legendás pisztolypárbajok, harcias indiánok: a rettenthetetlen revolverhősök csillaga régen leáldozott. A vadnyugat megváltozott. Amíg Európa a nagy háborúra készülődik, addig az Új Haza a rohamos gazdasági fejlődés időszakát éli. Az úgynevezett kisemberek csapatostul vándorolnak az Államok egyik végéből a másikba, hogy embertelen körülmények között, kemény munkával keressék meg a betevő falatot.
Richard Pearce filmjének hősnője is útra kel kislányával, hogy a távoli és kietlen Wyoming egy még kietlenebb tanyáján magányosan élő farmer háztartását vezesse. Megismerhetjük a kopár vidéket és a zord időjárást, bepillanthatunk a mindennapos paraszti munkába, látunk tehénellést, disznóherélést, sőt még egy valódi farmeresküvőt is. Ám a szereplőkről alig tudunk meg valamit, nincsenek egyéni jellemvonásaik, egyszerű tárgyként olvadnak környezetükbe. Mindez öncélúan naturalista (lám, milyen kegyetlen világ is ez!) és érzelmesnek szánt képekkel mondatik el. A jelenetek túlságosan is elnyújtottak. Persze, meglehet azért, mert a szelíd vadnyugattal ismertetnek meg bennünket. Ennek ellenére: a farmerek életét bemutatni szándékozó film azért még lehetne izgalmas és érdekfeszítő.
A rendező és Fred Murphy operatőr szakítottak a hagyományos neoromantikával, és alkotásukban megkísérelték a realista és a dokumentarista eszközök ötvözését. Az eredmény: unalmas és vontatott film. Így azután az ország, a vadnyugat (szelíd?) gazdasági átalakulásáról csupán annyit tud meg a néző, hogy a kemény tél egyaránt próbára tesz embert és állatot, és hogy de nehéz is volt farmernek lenni a századelő Amerikájában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2345 átlag: 5.38 |
|
|
|
|