KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Napfivér, Holdnővér

Koltai Ágnes

 

A diáklázadások és a hippimozgalom a nyugati konzumkultúra sajátos árucikkeivé váltak. Olyan filmek próbálták integrálni, „megszelídíteni” az ifjúság lázadásait, mint az Eper és vér, a Szelíd motorosok. Ehhez a bagatellizáló tendenciához csatlakozik Franco Zeffirelli 1972-es Napfivér, Holdnővér című filmjével. Hősének, Assisi Ferencnek sincs sok köze a modern nagyvárosi szökevényekhez, de a háttérben, ügyesen megbújtatott félreérthetetlen utalások, a hatvanas évek fiataljainak egyik nagy sztárja, a lágy, dohányfüstös hangú Donovan dalai elmossák az időt, a történelmet.

Tényszerűen, de társadalmi-történelmi összefüggései nélkül filmesítette meg Zeffirelli Assisi Ferenc életét: jólétben telt, gondtalan ifjúságát, háborús sebesülését, hosszú gyógyulását és a „szegény Krisztus” követését. Hiteles a filmben minden, az öltözékek, a tárgyak, az egyházi ceremóniák, csak a lényeg nem: az Isten utáni vágy feltámadása. A számtalan apróság andalítóan hat a nézőre, s a rendező „mesterien” kerüli meg azokat az elsősorban politikai kérdéseket, hogy milyen társadalomból és miért vonult ki Assisi Ferenc, hogy szegénységet hirdető tanai kikre és miért voltak veszélyesek, és hogy az egyház, végül is miért fogadta kebelébe. Ferenc és Klára ártatlan, kicsorduló szívű szépségek, fiatalságukkal, szertelenségükkel lopják be magukat szívünkbe. Könnyes nagyjelenetek, zöldellő mezők, rebbenő madarak hirdetik a mennyei boldogságot. A finálé, a rebellis fiatalok megdicsőülése – a pápa megcsókolja Ferenc lábát – az állhatatosság, a kitartás dicsőítése, holott valójában a kis, közösség a nagy politika eszköze lett. Az egyház kereteit elfogadó, az elvilágiasodott papságot ellensúlyozó ferenceseket az egyház a korai eretnekmozgalmak leszerelésére használta fel. Assisi Ferenc nyomorban, kitaszítottságban viruló „boldogsága” csak utólag ilyen könnyfakasztó. Negédesen szép ez a lázadás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/02 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7188