|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégMindenki és senkiLajta Gábor
Találomra felvett jelenetek – esetlegesen egymás mellé ragasztva: ezt a hatást kelti a film.
Egy gyilkosság kinyomozása lenne a történet gerince, de erről jóformán csak a film legelején és a végén van szó. Néha fölvetődik a kérdés: „Vajon ki lehet a gyilkos?”, aztán nem foglalkoznak vele többet. A bűnügy nyilván csak ürügy a rendezőnek egy bolgár falu bemutatására, ahol a cigányoktól a papig mindenki „a néphatalom szolgálatában áll” és bizony nem mennek olyan könnyen a dolgok; sok tudatlanságot, babonát, rosszakaratot kell még legyőzni... Elhangzik a címre utaló bölcsesség is: „Egyrészt nem hibás senki, másrészt mindenki hibás...” Ezeket a vérszegény tanulságokat csak erőszakkal húzhatjuk ki a filmből, mert a rendező nem igazít el bennünket. Az eltérő stílusú részleteket nem fogja össze sem kompozíciós elv, sem akár a legvégéről a történteket megvilágosító felismerés. Tér nélküli cselekedeteket látunk, arcokat, amelyek mögött nincsenek sorsok, pedig érezhető erőlködéssel földhözragadttá, néprajzi hitelességűvé akarják maszkírozni őket. Így csak sejthetünk valamit erről a távoli kis bolgár faluról; talán a fény színe, a levegő elképzelt szaga és némi egzotikum marad meg. Mert muszáj látnunk valamit a moziban, akkor is, ha nem láttatnak semmit.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 909 átlag: 5.48 |
|
|
|
|