|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz égő BarcelonaIván Gábor
A magyar néző valószínűleg nincs olyan bensőséges viszonyban a katalán történelem késő-újkori fejezeteivel, hogy a film első percétől különösebb fennakadás nélkül tudná követni az eseményeket. A film nem is segít ebben, nem képes történelmi útmutatónak készült, s amivé végül összeáll, az inkább csak egy igen töredékes mozaik-eposz. Mégis, már az első perctől lebilincselő. Érzékeljük, ha még nem is értjük, hogy itt egy-egy ember kerül intim viszonyba a történelemmel. A film hétköznapi léptékkel méri fel és hozza közel roppant gazdagságát. S már nem is olyan zavaró, hogy a hiányzó részleteket nem tudjuk pótolni, hogy se az előzményeket, se a következményeket nem ismerjük, hogy a meglevő mozaik darabokat is idegenként forgatjuk, történelmi jelentőségüket megközelítően te tudjuk megbecsülni.
Egy magyar, de feltehetően bármilyen nemzetiségű nézőnek mégis igéző mozaikok ezek, hordozzák azt a tartalmat, mely összecseng, rímel és felesel saját tapasztalataival. Nem olyan rég játszotta a televízió az Októberi vasárnap című filmet. Az a bizonyos 1944-es őszi vasárnap ma már számunkra jelképek hordozójává vált. Azért említem épp ezt, mert a huszadik század első éveit megelevenítő filmben fájdalmasan és emlékeztetően fedezhető fel egy nép sorsáért felelős, de tőle idegen vezetők mindenkori „tettrekészsége”. Az égő Barcelona tablója ennél ráadásul jóval tágasabb. Néhány villanással tud hiteles és totális képet adni a proletariátus osztályharcának kezdeti, kusza, naiv és hősies időszakáról. A film nemcsak színes képekben, de képletesen is porig égeti a katolikus Spanyolország hazugságainak fellegvárait, a kolostorokat. S ez az eklektikus halmozás harmonikus, igaz és izgalmas filmmé áll össze.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1212 átlag: 5.39 |
|
|
|
|