|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHölgyem, Isten áldja!Schéry András
A cserbenhagyott nőt színész élettársa nemcsak cserben, de egy lakásban is hagyja, amelyet – gazember voltát hangsúlyozandó – kiad egy kollégájának. Éjnek évadján be is állít az új lakó. Szabályos vígjátéki alaphelyzet, ósdi avagy örökzöld, attól függően, ki hogyan értékeli a papa, illetve lassan már a nagypapa moziját, amely – ebből a filmből ítélve – korához képest bámulatosán jól tartja magát, épp csak elvétve kell egy kicsit lassítania az iramot.
Neil Simon forgatókönyvíró és Herbert Ross rendező ügyel arra, hogy a mozi csak annyira hasonlítson a mindennapi életre, amennyi a nézői beleéléshez elengedhetetlen: a helyzetek, a figurák, a párbeszédek (a bőven adagolt gyerekszáj-beköpésekkel) soha ne legyenek annyira életszagúak, hogy komolyan kelljen vennünk őket. A nevetést csak egy-egy jólesően könnyes-bús pillanat szakíthatja meg, amelynek sohasem szabad a néző eszébe juttatnia saját hétköznapjainak feltehetőleg kevésbé mulatságos és színes valóságát, így hát a két összezárt csődtömeg: a bogaras Off-Off-Broadway-i színész (a zseniálisan komédiázó Richard Dreyfuss) és a kiöregedett revütáncosnő meséje illő mennyiségű bonyodalom után happy enddel zárul, miután maximálisan teljesítette feladatát: két órányi maradéktalan kikapcsolódást nyújtott. A kellemes szórakozást pedig – nemcsak a papa illemkódexe szerint – illik megköszönni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 964 átlag: 5.64 |
|
|
|
|