|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégDráma a vadászatonBende Monika
Se nem felszínes, se nem ellenszenves – de nem is jó film a Dráma a vadászaton. Pedig Emil Lotjanu ellenáll a számára legnagyobb kísértésnek: az orosz cigány folklór túlburjánzó megjelenítésének. Igyekszik ezúttal egy szenvedélymentes filmet csinálni: a gyönyörűen fényképezett orosz tájba kamaradarabbá formálja Csehov elbeszélését, Kamisev nyomozót Camus Meursault-jává idegeníti.
Bármennyire lehangoló Csehov véleménye a századvég orosz dzsentri társadalmáról, novellája mégsem ennyi csupán. Fordulatosabb is – rendhagyóan – de főként: a tehetetlenség, az állóvíz, a züllöttség közepette – ellenpontként – képes felvillantani a cselekvést, az érzelmeket. Igaz, a tettek értelmetlenné válnak, félúton elhal a lendület, az érzelmek semmit sem váltanak meg, de mégis – más a szomorúság és más a közöny. Lotjanu ezeket az érző-cselekvő hősöket hagyja el filmjében, Kamisev passzív énje mellől a jobbikat: Hunyori doktort, „aki hisz erősen és könnyelműen az emberi becsületességben”, – és az önfeláldozó Nágyát. A gróf misztikus kéjenccé alakul át a gyenge és korcslelkű emberből, a kisemmizett Urbenyint alig láthatjuk. A piros ruhás Olga, aki oly korán felismeri szépségének csereértékét, a francia Boszorkány Marina Vlady-jára emlékeztet, igaz oly szép, hogy még ő a legtaszítóbb és legszánandóbb csehovi hős.
Úgy mondják, csak a szovjetek tudnak a nagy orosz klasszikusokból filmet csinálni. Kár, hogy ez a megállapítás nem visszafordítható – attól, hogy szovjet a rendező (s hogy úrrá akar lenni romantikus hajlamán) még nem okvetlenül érez rá nemzetének remekműveire.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1382 átlag: 5.46 |
|
|
|
|