KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Kísérleti és kisjátékfilmek

A rövidfilm-rítus

Bikácsy Gergely

A magyar rövidfilm sorsa mostoha sors, hiába minden erény, a moziban még mindig csak a méret számít.

 

Az idei szemle nem igazán magas színvonalú mezőnyének egyik legjobb opusa A karusszel-rítus kínált címet ehhez a cikkhez, csatolom, kapcsolom hát, mint gombhoz a kabátot. A filmben mágusok (a katalógus bizarr szóhasználata szerint „magnusok” – fogalmam sincs, mit jelenthet, legyen tehát: magnusok celebrálják a fesztiválnyertes rítust). Kövessük most e magnusok tekintetét.

Minden évben nagy, ingerült viták támadnak a dokumentum-szekció vetítései, díjkiosztása után. Ebben van valami jó. Idén is zsúfolt terem előtt folyt a doku-zsűri nyilvános vitája. A rövidfilm-zsűri viszont szűk családi körben beszélgetett, ahova még az érdekelt alkotók se mind néztek be. Tudják ők jól, még a dokumentumfilmeknél is mostohább a rövidfilm-műfaj helyzete. Szívtelenül gyakorlatias nevelőszülei a moziforgalmazók, nem férnek be a két és fél órás „nagyfilmek” elé. A másfélórás nagyfilmek elé sem férnek be, bár ilyenek, másfél órások már rég alig léteznek. Utoljára én a Hukkle mozivetítése előtt láttam „igazi” és nem fesztiválmoziban kisfilmet, meg A Morel fiút láttam, Xantus Jánostól. A legjobb kisfilmnek is előzenekarként kell muzsikálnia, ez nem mindig méltatlan dolog, de az méltatlan, hogy Xantus János évek nem rendezett játékfilmet. Más neveket is felsorolhatnánk: ez elég baj. Különleges rítusra vállalkozik minden rövidfilm-alkotó. Ha mester, ha kezdő: filmjének jutalma díjak után is az ismeretlenség lesz, sértettségnek képe s bánaté. Prózaibban: vállveregetés, gyors feledés, ha nem azonnali dobozban maradás. („Dobozolunk, Tóték?”)

Pölcz Balázs és Pölcz Boglárka jegyezte annakidején a Hukkle előtti cigánypurdék friss humorú hasonlíthatatlan örömfilmjét, a Szafárit. A tehetség kötelez. Pölcz Balázs elfelejtette tehetsége terhének parancsát -- és most mintha kisstílűen viccelődni támadt volna kedve. Én legalább (és ha jól emlékszem, zsűri-társaim is) csak viccnek tudtuk venni azt a gesztust, hogy Vertov Ember a felvevőgéppel című lebírhatatlanul nagy klasszikusát ugyan újra felfedezte, de szinte semmit nem tett hozzá. Vertov legyen minden évben főiskolás vizsga-anyag, nagyon helyesen. Nagyszerű szeme van, főleg Vertovnak – és ha főiskola-egyetemi részvizsga, hát bizony ötösféle a gesztusért, bele az indexbe -- de nem diákként, hanem rendezőként már egy fecskefarknyit sem tudott hozzátenni. Elgondolkodtató, hogy nem volt saját gondolata, képe, látása arról, amit Vertovnál látott.

Rövidfilm vagy a klip-módszerre épül, nem elképzelhetetlen itt sem a tehetség felvillanása, sokan jönnek a reklámfilm tehetségteremtő és tehetségnyomorító vizeiről, vagy épül egyetlen beállításra, mint pár évvel régebben Iványi Marcell cannes-i nagydíjas rövidfilmje. Most ilyen erős és feszült kis remeklés volt Kenyeres Bálint Hajnal előttje.

Szürkére fotografált későalkonyi búzamező, a kamera nagytotálban, szenvtelenül figyeli, amint teherautóban elbújt vagy bújni szándékozó embereket, menekülteket, illegális bevándorlókat szállítanak a búzaföldeken át. Az alkonyban újabb autók jelennek meg, a kamera most szenvtelenül azok irányát követi vágás nélkül: rendőrkocsik, és az elbújtakat „magukhoz veszik”. Körkörös mozgások. A kiürült búzaföldből egy odabújt alak emeli ki a fejét. A kamera is megáll egyszer.

Erre mondják, az iskolában, hogy „tartalom és forma egysége”. Kenyeres és operatőr-alkotótársa, Erdély Mátyás nagy feszültséget teremt, ritmust tud és teret tud megmutatni, mondom így: teret teremt, formát teremt saját történetéhez.

Szintén vágás nélkül, bravúrosan használja a vágás nélküli formát Schwechtje Mihály Büfé két ablakkal. Itt talán a beszéd eluralgása a sok, túl kerek, túl irodalmias, ahogy Börcsök Enikő elmeséli szavakkal az egész filmet. A szavakkal elmondott történet elvesz az erejéből, a formált mondatok rátelepszenek -- pedig szép az elképzelés, értelmes, intelligens, tehetséges.

Báthory Orsolya irodalmi filmet készített a szó értékesebbik értelmében: Antik (antikvárium) Az antikvárius lánynak érdekes meg unalmas vendégei egyaránt vannak. Valaki olyan könyvet hoz, melynek üresek a lapjai. Vagy a benne leírt kalandok közt üres hely van. A lány egy nap eltűnik: talán belépett a könyv üres lapjaira. Intelligens, érzékeny dolgozat, még akkor is, ha nekem kicsit steril és vértelen, míves, de nem hökkent.

Sopsits Árpád Ritmusok I. címmel rendezett értékes, különös filmet. Négy plusz egy etűd lábmagasságban fotografálva és komponálva, zenei szakszavakkal tagolva-elválasztva. A lábmagasságból fotózott epizódok között akadnak ötletesek, van rejtelmesebb, láb-balett, mozgás-játék. A vége mintha túlpoentírozottá sikeredett volna: megint egy láb, a háttérben játszótéri focisták, aztán megpillantjuk: a hintán féllábú kamasz ül. Gyorsulva hintázni kezd.

Mundruczó Kornél Kis apokrif 2. Sikertelen halászat valahol a romániai Al-Dunán. Ködös víztükör. Három férfi. Tüzek égnek a nádasban: fiatal lány érkezik a nádastüzekből: angyali szelídségű, s mintha még gyerek volna. De a gyerek-angyal női szolgálatot kínál, pénzért. Kurva? Nőstényördög? Angyal? Mindenesetre alighogy távozik, halakkal lesz teli az eddig csupasz háló és csónak. Mundruczó megint erős, nem könnyen értelmezhető, szikár és kevésbeszédű filmet készített. Most mintha a megváltás, a megbocsátás, az engesztelés is ott lappangana kegyetlen vizei fölött. Meg ott lappang a túlzott kiszámítottság érzése is.

Gayer Zoltán és Molnár Péter pár éve nagy nevetéseket keltett a Ponyvapotting, ál-dokumentáris, bravúrosan pimasz, vállaltan álságos formanyelvével. A tehetség ott is megvolt. Most A karusszel-rítus (kicsit erőltetett címe végül nem zavart) sokkal több már, mint az „ígéret”. Nagyon eltalált egy nehéz dallamot. Itt könnyen lehetett volna hamisat fogni. Nagyokat lehetett volna bukni és puffanni, mint repülni jelentkező, kézen fogva pörgő hősei a cirkusz porondján. Repülni, meddig és hova? A líra, a játék, a költészet filmvásznon ritkán sikeres, ritkán igaz némi földhöz közeli realitás érzete nélkül. Puha szárnyak, meseröppentyű, meseszőnyeg csak gyerekjáték maradna, szép játék csupán és nem több a kemény-ugaros, a mesét koppantóan megállító köves föld ellenpontja nélkül. De a két rendező (örömömre Gayer filmesztétika-tanár!) ismerik a meselebegés és a kemény földi realitás ellenpontjait. A karusszel rítus azért szép, mert köves talajon rítuskodik.

 

*

 

A kísérleti kisfilm külön kategóriaként szerepelt persze, de csak két film indította meg fantáziámat, Forgách Péter Ferenczi Sándor emlékének ajánlja munkáját. Ferenczi Sándorról készült filmjét bemutatta már a tévé. Ez most szemtelen tisztelettel mosolyog a mesteren, vagy általában a pszichoanalízisen. Az analitikus díványán kutya fekszik. A kutya díványán meg az analitikus. Kölcsönös analízis, kis idő-tér rítus, de inkább komolytalan; vicc, színvonalasan.

Külön kategória lehetne talán az egyetlen vizuális képi poénra épülő nagyon rövid film. Értékesnek láttam (látta a zsűri) a díjat nem kapott Simonyi Balázs Kő papír olló – kültelki srácok, fura játék, bankrablási kísérlet; játék volna? Nem: lövés dörren, a képmező ferdére dől, vége. A Boldog karácsonyi ünnepeket! a Nagykörút szürke téli valóságába vezet, bizarr hatású telefonüzenet kopírozódik a villamosmegálló kevéssé ünnepi képére: a telefonüzenet bizarr ellenpontja nem feledteti, hogy a kép is jó... Találtam egy más filmekre, főleg a poentírozásra épülőkre semmiben nem hasonlító értékes kis munkát is: Nagy Dénes semleges, szinte semmitmondó című munkáját (2003 november.)

Kardos Sándor japán vizuális művészete maradandó és eredeti, ha illik a kísérleti szó arra, amit csinál, az is illene, hogy klasszikus alapvetésű. A japán formanyelv mindig valami szigorral, következetességgel varázsolja el az embert.

Akutagawa novellája (Zsebkendő) legutóbb néhány éve jelent meg magyarul. Kardos különleges technikai eljárást választott, hogy önállóvá tudja formálni ezt a novellát, melynek nagy részét Helyey László olvassa fel. A technikai eljárás nem más, mint a „célfotó-kamera”, mellyel az elkészült mű valahol az animáció álomszerű hatását adja, holott színészek, élő figurák kimerevített töredék-másodperceiből áll össze a mozgókép. Van benne valami a film hajnalának bájából: mozog is, nem is, újszerű is, és soha így meg nem valósult régi hatás teremtődik a vásznon. Technikáját szaktechnikusoknak kellene elemezniük. Magam csak megbámultam, és kíváncsivá tett a módszerre – de nem a módszer tette számomra nagyon jelentőssé. Azt mondanám: a szemléletmód, a váratlanság bizarr szépsége, a furcsa ismeretlen határán bolyongó képsorozat.

Jó bolyongást, fejezem be cserkészhangulatban, mert az egész szemle közepes színvonalán nem akarok búslakodni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8185