|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk még36Vízer Balázs
A címbéli szám a párizsi főkapitányság címére utal, ami a Quai Des Orfevres 36. alatt található. Itt dolgozott Maigret felügyelő, és Jean Gabint is számos szerepe kötötte ide, szóval lehet tudni, hogy ez akkor most egy igazi zsarumese lesz. Márpedig vagy húsz éve nem láttunk ilyet, amióta Alan Delon megöregedett és parfümöket árul, szóval ambiciózus projektről van szó, annál is inkább, mert maga a rendező is egy volt zsaru, aki egy másik volt zsaru visszaemlékezéséből készítette a filmet.
Olivier Marchalról tudni lehet, hogy már rendőri pályafutása alatt színjátszóleckéket vett, Michael Mann a példaképe és nagyon készült a filmes bemutatkozásra, nem véletlen, hogy a jelenlegi francia filmgyártás két legnagyobb nevét szerezte meg a két főszerepre. Csakhogy a jócskán túlértékelt Daniel Auteuil és a virágkorán rég túl járó Gérard Depardieu csak súlyt és stílust adnak a filmnek, de irányt nem. Vagyis túlbonyolított és komoly dramaturgiai hibákkal terhelt történetet követhetünk, amely két rivális rendőri egység, a bűnmegelőzés és a taktikai osztag – vagy fordítva? – vezetőjének küzdelméről szól. Vrinks felügyelő (Auteuil) a munkája megszállottja, és ahhoz, hogy az igazán veszélyes bűnözőket elkapja, a kisebb halakat futni hagyja. A kiüresedett Klein felügyelő (Depardieu) erőszakos karrierista, aki nem válogat módszereiben, Vrinks pedig az útjában áll, de személyes elszámolnivalójuk is van.
A két rendőrportré nem is lenne rossz, de egyik sem kap igazi mélységet, a film elején még komolyan vett, izgalmasnak ígérkező nyomozás pedig gyorsan légüres térbe kerül és véletlenszerűvé válik, majd elfelejtődik. Hiába a sok fekete bőrkabát, a füstös bárokban elfogyasztott több liter konyak, az aggódó rendőrfeleségek és hőseink bánatos nézése, a francia zsarufilm igazi visszatérésére sajnos még várnunk kell.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2025 átlag: 5.47 |
|
|
|
|