|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégHidegzuhanyKárpáti György
Douches froides – francia, 2005. Rendezte: Antony Cordier. Írta: Julie Peyr és Antony Cordier. Kép: Nicolas Gaurin. Zene: Nicholas Lemercier. Szereplők: Joan Libereau (Michael), Salomé Stevenin (Vanessa), Florence Thomassin (Annie), Claire Nebout (Mathilde). Gyártó: Why Not Productions. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 102 perc.
Az emberek változnak. Ezzel a közhelyszerű megállapítással kezdődik, s kis kozmetikázással zárul is az elsőfilmes Antony Cordier francia egzisztencialista tinidrámája. A megállapításra tizenéves főhőse a vad(szerelmes) judóbajnok Michael jut, kinek kedvenc filmje az Ong Bak, és csak szeretné hinni, hogy már mindent tud a világról. A Hidegzuhany története azt bizonyítja be számára, hogy téved. Erre azonban rámegy ígéretes sportkarrierje, barátsága, szerelme – éppen csak a család, a szégyellt család tart ki mellette. A piás taxisofőr, munkanélkülivé váló apa, és a takarítónő anya azonban kétségtelenül nem túl erős jövőképet sugároz a többről álmodó, ám magát folyamatosan alulpozicionáló fiú számára.
Szép képi metafora a cím, mely egyszerre jelzi a naiv, ártatlanságát közvetve és közvetlenül is elvesztő fiú felnőtté válását, másrészről pozícionálja a társadalmi ranglétrán a villanyt befizetni képtelen, s ezért gyertyák fényének kissé fals romantikájában üldögélő kispolgári családot. Cordier filmje aktuálpolitikai tartalma miatt válik érdekessé: a fiatalokat és elhelyezkedésüket korlátozó, illetve szabályozni kívánó törvény, valamint a körülötte kirobbanó sztrájkhullám és diákmegmozdulások magyarázzák azt a bizonytalanságot, melyet a Hidegzuhany kissé sután feszeget. A film ugyanis a moralizálásra törekvés közepette súlytalanná válik, hol váratlanul egy édeshármas légyottjába csöppenünk, hol arról hallunk, hogy Franciaországban hárommillió munkanélküli él. Erőltetett, ahogy a rendező egyszerre törekszik a társadalmi feszültségek és a generációs különbségek ábrázolására, beleszőve számos egyéb problémát és devianciát a szüzsébe, melyek egymást oltják ki.
Kár az aránytévesztésért: a Hidegzuhany tinifilmnek túl komoly, drámának viszont túl felszínes, ahol a dramaturgia és koncepció ugyan egyértelmű, ám a cselekményszerveződésben számos elhibázott jelenet viszi félre a nézőtéren csemetéjükért és önmagukért aggódó szülőket, valamint az életükért, jövőjükért kezüket törő fiatalokat.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1092 átlag: 5.37 |
|
|
|
|