KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/június
• Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
• Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
• Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
• Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
• Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
• Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...

• Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
• Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
• Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
• Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille

• Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
• N. N.: Woody Allen filmjei
• Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
• Robinson David: Mozi-isten Indiában
• Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
• Veress József: Ászja
• Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
• Nagy András: Hajadon feleség
• Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
• Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
• Hegedűs Tibor: A csendestárs
• Schéry András: Világvége közös ágyunkban
• Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
• Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
• Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
• Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
• Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
• Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
• Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
• Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
• Molnár Gál Péter: Szakadék
• Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
• Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
• Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
• Máriássy Judit: Filmszínészek?
• Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
• N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dicsőség zászlaja

Vaskó Péter

Flags of our Fathers – amerikai, 2006. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: James Bradley és Ron Powers művéből William Broyles és Paul Haggis. Kép: Tom Stern. Zene: Clint Eastwood. Szereplők: Ryan Phillippe (Doc), Adam Beach (Ira), Jesse Bradford (Rene), Barry Pepper (Mike), Paul Walker (Hank), Jamie Bell (Iggy). Gyártó: Malpaso / DreamWorks / Amblin Entertainment / Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 132 perc.

 

Miközben az USA éppen elveszít egy megnyertnek hitt háborút, Clint Eastwood annak néz utána, mi veszett el egy valaha megnyert háborúban. A dicsőség zászlajában tulajdonképpen nincsen semmilyen eredeti elem: a 2. világháború egy epizódját feldolgozó könyv adaptációja, amely „csupán” leírja azt, ami és ahogyan történt. A legendák esetében azonban semmi sem gyilkosabb a valóságnál.

Mert Eastwood filmje éppen erre koncentrál: a hősies hazugság, a hazug hősiesség és a véres-szotykos valóság kontrasztjára. Hogy a hős eldobható termék, mint az izzadtságra fújt dezodor. 1945 februárjában hat fáradt és szorongó katona kitűzi az USA lobogóját a kis japán sziget, Iwo Jima csúcsára. A velük tartó fotós lekapja a jelenetet: csak seggek és hátak látszanak rajta, de a hősök éppen ezen arctalansága, a hatalmas égre emelkedő csíkos-csillagos jelkép a klasszikus háromszög-kompozícióval tökéletesen alkalmasnak bizonyul propaganda- és legenda-alapanyagnak. A kép diadalmas ikon lesz, és a hat közül életben maradt három katonát hazahívják, hogy mint ünnepelt hősök segítsenek be odahaza a hadikölcsön-haknikban. A váratlanul jött sztárszerepbe azután mindannyiuk másként illeszkedik vagy döglik bele.

Ennek során Eastwood, mintegy mellékesen, szépen, szabatosan elmondja, hova tolja magának azt a zászlórudat a katonai píár- és sajtóosztály. És mi éppen ezért szeretjük.

Pedig nem is olyan egyszerű vállalás ez egy olyan jelképpel, ami a 10 legfontosabb amerikai kultúrereklye között található, és ugyanúgy jelent meg a Capitolium és Franklin szobra mellett a tévében a zizegős hangyaháborút megelőző műsorzáró képsorban, mint nálunk a Parlament, a korona – és igen, mint a Halászbástya vagy az István a király betétdala. Mint a (re)konstruált édes-savanyú makett-történelem.

Eastwood ebbe a történelmi púrhabba szúrja bele a magáét, miszerint a modern háborús hős a politikának az a jobb keze, amivel a gesztenyét kaparja ki, valamint, ha a forradalom felfalja a fiait, akkor a háborús reklám-emlékezet le is szarja őket. Mutatja és meséli ezt Clint Eastwood imponáló magabiztossággal és meggyőző erővel, pedig a témában olyan erős filmekkel árul egy gyékényen, mint a John Wayne főszereplésével készült 1949-es Iwo Jima homokja, az 1961-es A kívülálló, mely a hősszerepben megrokkant, alkoholistává lett indiánt, Ira Hayest állítja a középpontba (Tony Curtis nagy szerepe), és akiről, mint mítoszrágta amerikai népi hősről balladában Johnny Cash és Bob Dylan is megemlékezett.

Ugyanakkor Eastwood nem csupán kritizálja a választott mítoszteremtő mechanizmust, de erősen épít is rá és eszközeire. Egyrészt megveti a patyomkin-történelmet és historikus parasztvakítást, másrészt belül marad a hétköznapi hősiesség, bajtársiasság szintén nézőnyugtató közegében. Míg az egyikkel leszámol, addig nem lépi át a másik tömegmítosz határát, ahol már saját mítoszait is kockára kellene tennie, mint tették azt azon a környéken és e témában a legnagyobbak, például Kubrick vagy Terrence Malick. Filmje így önmagában egyszerre emeli meg jócskán az idei hollywoodi átlagot, és marad meg ugyanakkor annak hagyományos közegében.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8922