|
Év
1980/június
|
Zsugán István: A filmnyelvi kísérletektől az új-narrativitásig Beszélgetés Bódy Gáborral a Nárcisz és Psyché készítése közben
Faragó Vilmos: Kócsag jelenti Kojak Budapesten
Kézdi-Kovács Zsolt: Filmes és mozis Georg Höllering (1898–1980)
VITA
Lázár István: Czink Bélának van arca Vita filmjelenségekről – s még valamiről
Galsai Pongrác: Lázár Istvánnal...
Csala Károly: Ki mondta, hogy nincs arca...
Hegedűs Zoltán: Felelet nincs Talán az ördög
Almási Miklós: „Aki ezt olvassa, hüje” American Graffiti
Béládi Miklós: Valamiért, valami mellett, valami ellen Filmstúdiók: számvetés és önértékelés III.
FESZTIVÁL
Székely Gabriella: Derűs családi katasztrófák Dusanbe
Bikácsy Gergely: A képzelet igazsága Lille
Bikácsy Gergely: A született szemüveges Annie Hall
N. N.: Woody Allen filmjei
Molnár Gál Péter: Buster Keaton, Beckett bohóca
Robinson David: Mozi-isten Indiában
Hegyi Gyula: „Kultúrát istállóban nem terjeszthetünk”
LÁTTUK MÉG
Veress József: Ászja
Kulcsár Mária: Kicsi a kocsi, de erős
Nagy András: Hajadon feleség
Kulcsár Mária: Anton, a varázsló
Bognár Éva: Halló, Kecskeszakáll!
Hegedűs Tibor: A csendestárs
Schéry András: Világvége közös ágyunkban
Koltai Ágnes: Az egyik énekel, a másik nem
Hegyi Gyula: Gyermekkorom kenyere
Harmat György: Egy másik férfi és egy másik nő
Józsa György Gábor: Szekfű vodkával
TELEVÍZÓ
Csala Károly: Az „életszerűség” – és ami előtte van A televízió és a dokumentumjátékfilm
Berkes Erzsébet: Litera-túra a képernyőn Irodalmi barangolások
Ökrös László: Tévét néznek a tévében Adáshiba
Kerényi Mária: A látvány: varázslat Beszélgetés Balassa Sándorral
TÉVÉMOZI
Molnár Gál Péter: Iszákosok utcája
Molnár Gál Péter: Szakadék
Zalán Vince: Amerikai anzix
TELEVÍZÓ
Gambetti Giacomo: Pártok, csatornák, jogszabályok Az olasz televízió
KÖNYV
Beke László: „...Van saját Moholy-Nagy örökségünk”
Máriássy Judit: Filmszínészek?
Bádonfai Gábor: Olasz kismonográfia – magyar rendezőről
POSTA
N. N.: Olvasói levél – Szerkesztői válasz
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTransylvaniaVajda Judit
Transylvania – francia, 2006. Rendezte és írta: Tony Gatlif. Kép: Céline Bozon. Zene: Delphine Mantoulet. Szereplők: Asia Argento (Zingarina), Amira Casar (Marie), Birol Ünel (Changalo), Marco Castoldi (Milan). Gyártó: Princess Film / Pyramide Productions. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 103 perc.
A Gadjo Dilo – A bolond idegen után csaknem tíz évvel Tony Gatlif megint a kívülről érkező szemével ábrázol egy idegen, egzotikus világot: ismét a romániai cigányok muzsikával, alkohollal és nyomorral, ámde sok-sok érzelemmel átitatott életét. A Franciaországból érkező, az Erdélyben élő romák között gyermekének apját kereső Zingarina és Csangalo, a helyi csencselő meséjével újra támad az Európa nyugati részén élők számára kétségtelelnül izgalmas, ám már sokszor látott balkáni–délkelet-európai vadromantika. A kérdés ezért inkább az, hogy Gatlifnak sikerül-e meghaladnia a – részben korábban saját maga által teremtett – kliséket.
Néhány alkalommal szerencsére igen – főleg a humornak és a színészi alakításoknak köszönhetően. A cselekmény során tökéletesen asszimilálódó nyugati nőt alakító, tarka kendő és földig érő szoknya segítségével echte cigánylánynak öltöztetett nemzetközi sztár, Asia Argento már csak gegnek is jó, a korábban a Fallal szembenben látott Birol Ünel jelenléte pedig – sokat megélt, beszédes arcával – ezúttal is tökéletes.
A filmen sokat segít a gyönyörű, sodró, autentikus zene is (az előadók között Palya Bea is feltűnik), hiszen az életről, a mulatozásról, a pénzről és a szerelemről szóló ordító közhelyek sokkal elviselhetőbbek, ha dalban mondják el őket. Bár minket, magyarokat már azzal megvesznek, hogy a film utolsó negyedében szinte folyamatosan magyar szót hallani a vásznon (a rendező-forgatókönyvíró ugyanis lelkiismeretesen felsorolja az Erdélyben élő különböző etnikumokat a romántól a romáig).
A Transylvania egy kulcsfontosságú dramaturgiai pontján ezenkívül felveti a Szemle-nagydíjas Iszka utazásának fő témáját jelentő csellengő árvagyerekek problémáját is. Az ugyan nem kérdés, melyik film a hitelesebb, mégis megkapó az az őszinteség, mellyel Tony Gatlif közelít egy olyan világhoz, ami talán csak az ő fejében létezik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 774 átlag: 5.39 |
|
|
|
|